Összeírták Orbán Viktor 14 fő bűnét

Nagy András 2019. április 17. 09:43 2019. ápr. 17. 09:43

„Az oktatást, az egészségügyet és a szociális ellátórendszert azonnal rendbe kell rakni” – jelentette ki Bangóné Borbély Ildikó az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kedden este. Az MSZP-s képviselő a műsorban bemutatta egy 74 éves csepeli asszony kézzel írt levelét, amiben a néni leírta neki Orbán Viktor 14 bűnét.

Az egyik csepeli kitelepülésükön egy idős néni pár napja azt ígérte neki, hogy leírja Orbán Viktor 10 bűnét – számolt be a szocialista politikus a műsorban. Tegnap át is adta az időközben 14 pontosra bővült listát, amin rajta van az egészségügy helyzete, az orvoselvándorlás, de a fiatalok elmenetele is. „Hetvennégy éves, és össze tudta szedni, hogy mi a baj ma Magyarországon” – mutatott rá Bangóné Borbély Ildikó.

A csepeli néni levele mellett ezzel egy új kifejezéssel, mégpedig a bérnővér fogalmával is megismerkedhettek a csatorna tegnap esti nézői. A műsor egyik témája ugyanis az országszerte kritikussá vált ápolóhiány volt. A fővárosban és több megyében már akkora ugyanis a szakemberhiány, hogy bérnővérek foglalkoztatására kényszerülnek a kórházak – hangzott el.

A műsorba meghívott szocialista képviselő a helyzetet úgy értékelte: meg lehet kérdezni az embereket, a legsúlyosabb problémának az egészségügy állapotát tartják. Példaként a betöltetlen háziorvosi körzeteket említette, emlékeztetve, hogy több mint 400 orvosi rendelő áll üresen az országban, ami azt jelenti, hogy 600 ezer magyar ma nem jut alapellátáshoz a lakóhelyén.

Bangóné Borbély Ildikó szerint a fő probléma, hogy a képzettséggel rendelkező emberek ma már nem Magyarországon vannak. A kormány pedig ahelyett, rendezné ezeknek a dolgozóknak a bérét, hogy a fizetésükben is érezzék azt, hogy nagyon fontos részei a társadalomnak, kilencedik éve csak visszafelé mutogat – mondta.

Bangóné Borbély Ildikó 

Ne az ellenzéki politikusokra hallgassanak, hanem hallgassák meg a szakmát: az orvosokat, az ápolókat, a nővéreket. Ott van a megoldás az asztalukon, csak elő kellene venni, egyáltalán: a kormánynak el kellene ismernie, hogy „lassan nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarországon az egészségügy helyzete” – hangoztatta Bangóné Borbély Ildikó.

A másik nagy probléma a szocialista politikus szerint, hogy a kormány folyamatosan hülyíti a magyar embereket, miközben eljutottunk odáig, hogy ha várólistáról beszélünk, ma már nem arra kell időpontot kérni, hogy egy röntgenfelvételt mikor készítenek el, hanem az időpontkéréshez is időpontot kell kérni. Ez nem normális, ahogy az sem, hogy a magyar családok éves szinten 1000 milliárd forintot költenek magánellátásra – jelentette ki.

Az idei uniós kampányban ezért követelik a szocialisták, hogy a következő EU-költségvetési ciklusban ne legyen kevesebb forrás az egészségügy területére. Másik követelésük, hogy az orvosoknak másfél milliós, a nővéreknek pedig 750 ezer forintos alapfizetést állapítsanak meg az EU-ban. Ha látják ezek az emberek, hogy megbecsülik őket, akkor azt a tömeges elvándorlást, ami megtörtént itt az elmúlt években, vissza lehet fordítani – hangoztatta.