Pálffy István: türelemmel kell lenni egy olyan betegséggel szemben, mint a pedofiloké

HírKlikk 2023. augusztus 22. 13:30 2023. aug. 22. 13:30

Hétfő este már Pálffy István vezette a HírTV Napi Aktuális című műsorát. A volt KDNP-s országgyűlési képviselő és dublini nagykövet 13 év után tért vissza a tévés munkához.

Egyik vendége Márky-Zay Péter volt, akit azért hívtak be a stúdióba, mert hivatalosan is bejegyezték a volt ellenzéki miniszterelnök-jelölt pártját. Pálffy István a Mindenki Magyarországa Néppárt programjáról akarta kérdezni Márky-Zay Pétert, de mint a 444 kiszúrta, a beszélgetés egy pontján kínos helyzetbe került – írja a Media1.

A kormánypárti politikusból lett műsorvezető az egyik kérdésnek szánt állításában ugyanis kijelentette, hogy „türelemmel kell lenni egy olyan betegség iránt is, mint a pedofiloké”. Márky-Zay Péter viszont világossá tette, hogy nem erről szól a programjuk, amiben az szerepel, hogy kiállnak minden üldözött társadalmi csoport, például a katás vállalkozók és a pedagógusok mellett. Márki-Zay meglehetősen meghökkenve fogadta Pálffy szavait.

A műsorban így hangzott el a furcsára sikerült műsorvezetői kérdés és az arra adott válasz:

Pálffy István: Én egy másik példát akartam hozni, és hozom is, hogy ugye van az, hogy bizonyos türelemmel kétségkívül kell lenni egy olyan betegség iránt, mint a pedofiloké. És ugyanakkor ott vannak a gyermekeink.

Márky-Zay Péter: Bocsánat, milyen türelemmel kell lenni a pedofilok felé?

P.I.: A pedofil betegség felé.

M.Z.P.: Miért kell türelemmel lenni a pedofília felé?

P.I.: Azért, mert minden beteggel szemben türelmesnek kell…

M.Z.P.: Elnézést, egy tömeggyilkos is lehet beteg, de ettől még nem kell türelmesnek lenni a tömeggyilkossággal.

P.I.: Az is egy mentális betegség.

M.Z.P.: Nem kell türelmesnek lenni a tömeggyilkossággal, és nem kell türelmesnek lenni a pedofíliával.

P. I.: Nem is azt mondom, hogy kizárólag türelmesnek kell lenni, hanem azt mondom, hogy nem lehet szembeállítani egy másik csoporttal. Tehát itt a gyerekek védelméről van szó.

M.Z.P.: Nem lehet kérdés, hogy a pedofilokkal szemben a gyermekeket kell megvédenünk, ezért is kell rendszerváltás. Számomra teljesen elfogadhatatlan az, hogy Peruból egy fideszes nagykövetet hazahoznak, hazamenekítenek a büntetés elől, majd itt szabadon rábocsátják a magyar gyermekekre, egy bűnöző pedofilt, négyszázezer forint pénzbírsággal.

P. I.: Ez megint egy másik, egy konkrét régi ügy. Itt az aktualitásoknál maradjunk, ha szabad kérni…

A HírTV teljes interjúját itt lehet megnézni, az idézett részlet 4 perc 25 másodpercnél kezdődik.