Petíció a Liget tönkretételéért, avagy, más farkával verni a csalánt

Föld S. Péter 2019. november 4. 06:21 2019. nov. 4. 06:21

Vasárnap estig mintegy 13 ezren írták azt a petíciót, amit bizonyos Szabó László indított el Nagykanizsáról, és amelyben ő és a hozzá csatakozók arra kérik a kormányt, hogy folytassa a Liget projektet, építse meg az eredeti tervben szereplő összes épületet, ne hagyja magát eltántorítani a korábban elhatározott koncepciótól. A petíció címe: Felhívás a Liget Budapest projekt megmentéséért. Szabó úr és társai ugyanis nem a Ligetet mentenék meg, hanem a Liget projektet.

Szabó László közlése szerint Budapesten született, sokáig a fővárosban élt, ám mint írta, 13 éve már nagykanizsai lakos, onnan, a vidékiek nevében kéri a kormányt, hogy vigye végig a Liget projektet. A petíció atyja azért érzi magát erre feljogosítva, mert „Budapest nem csak a budapestieké, Budapest az egész országé, így ez mindenki javára és hasznára válik, mert Budapest a Nemzet Fővárosa.”

Sokáig Szabó László is úgy élte az életét, mint a többi magyar, eszébe sem jutott, hogy Budapest mindenkié, ám idővel megvilágosodott, ugyanis egyik utazása közben „hallottam először a mi fővárosunk kifejezést, amikor egy vonaton utazva a tanító néni az ott ülő gyerekeknek azt mondta, most pedig indulunk és megnézzük a mi Fővárosunkat. Azóta sokszor hallom ezt a kifejezést vidéken és vallom, Budapest a mi Fővárosunk, Budapest a Nemzet Fővárosa”.

Érdemes utazni, ilyenkor mindig tanul valamit az ember.

Amúgy érthető Szabó László aggodalma, és értékelhető, hogy fontos neki, ami Budapesten történik. Talán csak azt hiányolhatjuk, hogy Szabó úr nem szólalt meg, amikor a József nádor téren kivágtak 24 fát, lecsupaszították a Kossuth teret, elüldözték a CEU-t, hagyták, hogy Palkovics miniszteri rangban lévő dandártábornok tönkretegye a Magyar Tudományos Akadémiát. Kerestük Szabó László petícióját, amelyben arra kéri a kormányt, hogy állítsa le a rombolást, de nem találtunk semmi ilyet.

Most, hogy a főváros élén új polgármester áll, aki azt mondta, hogy ahol lehet, leállítják az építkezéseket, vagyis, a budapestieknek fontos Városliget további tönkretételét, Szabó László, aki idáig hallgatott, most úgy érezte, ideje megszólalnia. Petíciót persze bárkinek jogában áll útjára indítani. Nemcsak Szabó Lászlónak, másoknak is. Én például, simán el tudom képzelni, hogy indítunk egy aláírásgyűjtést, amely persze, épp úgy, mint Szabó László akciója, senkit nem kötelez semmire, viszont kellően demagóg és alkalmas arra, hogy indulatokat terjesszen.

Szabó László petíciója abból indul ki, hogy Budapest nem csupán a budapestieké, hanem az egész országé, ebből kifolyólag Magyarország többi települése, így Nagykanizsa sem csak a nagykanizsaiaké, hanem mindenkié. Ennek értelmében javasolnám, hogy Nagykanizsa legszebb és legnagyobb parkjában vágják ki a fákat, a helyükre betonépületeket, húzzanak fel, a projekt ellen tiltakozókat pedig biztonsági őrökként alkalmazott faragatlan fickókkal veressék meg, és ellenük még véletlenül se induljon eljárás. Ja, és a Nagykanizsán a park helyén épülő betonkomplexum szokás szerint legyen túlárazva. Ezért indítom a petíciót, amelyhez remélhetőleg minél többen csatlakoznak.

A petíció címe: Más farkával verni a csalánt.

Hajráf Magyarország, hajráf Szabó László.