Podcast: az Euronews felett is bárdként fog ott lebegni a szuverenitás-védelmi törvény
,,Ez egy rezsimvédelmi törvényjavaslat" – így vélekedett az Euronews legfrissebb podcast adásában, a múlt héten parlament elé került szuverenitás-védelmi törvénycsomagról Krekó Péter politikai pszichológus, a Political Capital igazgatója.
A 45 perces beszélgetés során többször is hangsúlyozta: ez egy olyan, ködösen megfogalmazott, egymásnak ellentmondó rendelkezéseket tartalmazó jogszabály-tervezet, amelyet bárki ellen fel lehet használni a jövőben. Bárkit ,,külföldi ügynöknek" lehet bélyegezni, aki a határon túlról fogad el támogatást.
A szuverenitás-védelmi törvény és a hozzá kapcsolódó nemzeti konzultáció egy politikai termék, amelynek kimondott célja az, hogy a politikai pártokat – főleg a dollárbaloldalnak csúfolt ellenzéket – ne lehessen külföldről pénzelni. Csakhogy ezt a fegyvert olyan civilszervezetek és médiumok ellen is fel lehet használni, amelyek nem kizárólag állami forrásból tartják fenn magukat. Krekó Péter szerint ez azért is abszurd, mert így a magyar adófizetőkre hárul nagyobb teher – írja az Euronews.
Az elemző ugyanakkor kiemelte: nagyon fontos, hogy Magyarország megóvja a függetlenségét, de főként az orosz trollokkal és kínai befektetőkkel szemben. Arról nem is beszélve, hogy Orbán Viktor kormánya kettős játékot játszik, és bújtatva támogatta a francia szélsőjobboldali Marine Le Pen kampányát, vagy bolgár Soros-ellenes ,,civilszervezeteket". A Political Capital 21 pontban foglalta össze, hogy mit is kéne tenni ahhoz, hogy az ország szuverenitása valóban biztonságban legyen.
Arra is kitértek, hogy az új törvény egy kétélű fegyver. A fideszes jogszabály logikája könnyen a határon túli magyar szervezetek ellen fordítható. Ettől kezdve ugyanis a környező országok bármely magyarellenes politikusa épp a magyar kormányra hivatkozva állíthat be külföldi ügynöknek minden olyan határon túli magyar pártot, civil szervezetet vagy sajtóorgánumot, amely támogatást kap Magyarországról.
Ha kíváncsiak a teljes adásra, itt meghallgathatják:
A tartalomból:
- 02:00 Miért nem a szuverenitást védi ez a törvény?
- 06:45 Más országokban is létezik-e hasonló jogszabály?
- 12:30 Milyen hatással lesz ez a jövő évi kampányra?
- 18:00 Pontosan mi is szerepel a törvényben?
- 24:00 Lehet-e ezt kisebbségi szervezetek ellen fordítani?
- 28:00 A civilszervezetek honnan fogják pótolni a forrásaikat?
- 32:30 Mennyire fog hiányozni ez a pénz az ellenzéki kampányból?
- 40:00 Mi lesz erre az EU reakciója?