Politikai szívesség a magyar részvétel az orosz vakcina klinikai tesztelésében?

Millei Ilona 2020. december 8. 08:00 2020. dec. 8. 08:00

Miközben Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere Facebook-oldalán közzétette, hogy 3-5 ezer ember számára lehetőség nyílhat az orosz vakcina klinikai vizsgálatában való részvételre, megjelent a Publicus Intézet reprezentatív közvélemény-kutatása, amiből kiderült, a magyarok legkevésbé az orosz és a kínai vakcinát fogadnák el, mindössze 20-21 százalékuk oltatná be magát vele. Kökény Mihály, volt egészségügyi miniszter szerint Kásler bejelentése annyira elképesztő, hogy az ember már szóhoz sem jut tőle. Az emberi erőforrás miniszter ugyanis az orosz vakcina klinikai tesztelésében való részvételről beszélt, mintha a mintegy 150 millió lakosú Oroszországban erre nem lenne lehetőség. Lehet, hogy az, hogy az oroszok most a magyarokon tesztelhetik a vakcinájukat, valamiféle politikai szívesség?

Kásler azt is állította, hogy a gyárba a múlt héten kiküldött szakemberek meggyőződtek róla, hogy a legmodernebb technológia és a WHO-protokollok alkalmazásával készül az ottani oltóanyag. Kökény Mihály szerint az emberi erőforrás miniszter álszent módon. még azt is hozzátette, hogy mindezt azért, hogy a magyar emberek csak biztonságos és gyakorlatilag hatékony oltóanyaghoz jussanak hozzá.

A volt egészségügyi miniszter szerint, ha egyáltalán készül az oltóanyag. Azt mondja: „én egyébként azt hallom, hogy komoly gyártási problémák vannak”.

Kökény Mihály egyébként azt gondolja, hogy egészen furcsa és egyszerűen érthetetlen, hogy gyakorlatilag anélkül, hogy a nyilvánosság, de legalább a szakmai nyilvánosság számára bármilyen információ is lenne arról, hogy ez az orosz vakcina, a Szputnyik mit tud, hirtelenjében egy miniszteri bejelentésből értesül a közvélemény arról, hogy 3-5 ezer ember számára a klinikai tesztelésben való részvételt biztosítanak. „Hogyan, minek alapján, mi módon történik ez” – kérdezi. Kérdésünkre a volt egészségügyi miniszter azt is elmondta, valószínűleg az oroszok – ki tudja miért – még egészséges embereken nem fejezték be a vakcina tesztelését. Pedig a mintegy 150 milliós Oroszországban a lakosság száma meglenne hozzá. Lehet, hogy akkor ez valamiféle politikai szívesség? Egyébként mi egyéb indokolná, amikor az európai uniós kontingensben Magyarország különböző gyártóktól már összességében 12 millió vakcinát lekötött. Ebből két-három vakcina esetében az uniós engedélyek még ebben az évben várhatóak, és a többiében is hamarosan meglesznek. Ehelyett jön ez a borzasztó módon káros kásleri „csepegtetés”, egy, a vakcinákkal szemben amúgy is bizalmatlan társadalomban!

Ez biztos, hogy nem fogja a társadalmi bizalmat növelni. Kökény úgy véli, épp ezért szinte minősíteni sem tudja a kásleri „megnyilatkozást”. Különösen akkor, amikor a szintén a mai napon napvilágot látott Publicus-felmérés szerint, Magyarországon egyre nagyobb mértékben növekszik a koronavírus elleni vakcinákkal szembeni bizalmatlanság. A magyarok bizalma csekélyebb az orosz és a kínai vakcinákban (20-21 százalék) és inkább oltatnák be magukat az amerikai és az európai fejlesztésű szerrel (31-36 százalék).

Kökény Mihály szerint a felmérésből az a megdöbbentő tény is kiderült, hogy a kormánypárti szavazók jobban bíznak a vakcinákban, mint a nem kormánypártiak. Ennek a hátterében pedig semmi más nem érhető tetten, mint a zavaros, hiányos kormányzati tájékoztatás, az információk cenzúrázása, visszatartása. De ez az eredmény visszatükrözi azt is, hogy a kormánypárti kemény magban csak a meglevő bigott, vakhit számít: „ha ezt mondják, akkor ezt kell hinnünk”. Nem elég, hogy az interneten amúgy is számos, rendkívül megalapozatlan összeesküvés-elmélet terjed, s még a kormányzati tájékoztatás is rájátszik erre.

A volt egészségügyi miniszter úgy véli, egy felelős kormánynak az egyébként már minősítést kapott vakcinákkal kapcsolatban minden rendelkezésre álló információt közérthető módon nyilvánossá kellene tennie a lakosság számára. Például olyanokat, hogy „mi azért javasoljuk ezt vagy azt, mert kimutatták a vizsgálatok, hogy ennyi emberre így vagy úgy hatnak”. Ezek hozzáférhető adatok. Ezekkel kellene nagy bizalomébresztő tájékoztatási kampányt indítani legalább most, hogy az emberek elfogadják az ellenőrzött, a már forgalmazási engedélyt kapott hatásos és biztonságos vakcinákat.

Erről kellene óriásplakátokon, társadalmi célú reklámokban, minden lehetséges módon kampányolni, mert a járvány megfékezésére senki nem fog tudni jobbat mondani, mint a védőoltások. Szerinte azt nem tudni, hogyan lehet majd helyrehozni a rossz, hiányos és zavaros kormányzati kommunikációt, de ami most folyik, az biztos nem fogja  a társadalmi bizalmat növelni, és ennek mindannyian a kárát látjuk!