Putyin maga köré gyűjti a Nyugat ellenségeit
Vlagyimir Putyin maga köré gyűjti a Nyugat ellenségeit – állapítja meg a The Washington Post, hozzátéve: lehet, hogy az észak-koreai vezér komikus figurának tűnik a páncélvonattal és az égnek álló hajával, de oroszországi útja cseppet sem vicces. Segíti ugyanis, hogy Putyin folytathassa az inváziót. A részletek nem ismeretesek, de úgy fest, hogy valami nagy dobás készülődik.
Kim világossá tette, hogy stratégiai szövetséget hoznak tető alá az USA ellen és ez azért roppant lényeges, mert Washingtonnak immár számolnia kell stratégiai ellenséggel: az oroszokkal, továbbá a melléjük állt vegyes gyülekezettel: Iránnal, Észak-Koreával – hívja fel a figyelmet a The Washington Post kommentárja. A Kreml bármire hajlandó, hogy megszerezze a támogatásukat, így kiszolgálja biztonsági igényeiket, ennek hatása pedig érződik Ázsiában és a Közép-Keleten is. Tömböt alkotnak, amely szerencsére viszonylag gyenge és nem képes nagy vonzerőt kifejteni másokra, ám így is jelentős károkat tud okozni.
A kijevi Stratégiai Tanulmányok Intézetének egyik kutatója ezzel együtt viszonylag derűlátó, mert úgy ítéli meg, hogy a legtöbb nyugati döntéshozó elfogadja: hosszú háborúra kell felkészülni és a NATO érdeke, hogy ne csupán átmenetileg támogassa Ukrajnát.