Putyin nagyon felbosszantotta az amerikaiakat és az angolokat

HírKlikk 2021. május 11. 14:40 2021. máj. 11. 14:40

A Győzelem Napján tartott moszkvai katonai parádén Putyin ugyanis azt állította, hogy az orosz nép „egyedül" győzte le a nácikat.

A hivatalos szöveget megváltoztatva, Putyin arról beszélt a Vörös téren tartott nagyszabású Gyözelem napi katonai parádén, hogy az orosz nép „egyedül" győzte le a nácikat. Mint arra több nyugati lap, például a The Sun, majd magyar Facebook bejegyzések is felhívták a figyelmet, az orosz elnök ezzel „megfeledkezett" csaknem félmillió amerikai, félmillió angol, sok százezer francia, lengyel katonáról és olasz, jugoszláv stb. partizánról, akik életüket adták a küzdelemben. 

A megemlékezésen nem volt ott az amerikai nagykövet, mivel John Sullivant már korábban hazahívták „konzultációkra". A Balti országok bojkottálták a moszkvai katonai parádét, a magyar nagykövet viszont lelkesen megtapsolta Putyin sértő beszédét. 

Az eredeti hivatalos szövegben még az szerepelt, hogy a szovjet emberek „együtt" harcoltak Hitler ellen, ezt írta át Putyin arra, hogy „egyedül" harcoltak.

Néhány megfigyelő úgy vélte, hogy Putyin csak tévedett, beszédhibát követett el két oroszul hasonlóan hangzó szó összecserélésével, azonban mások szerint ezt cáfolja, hogy az „egyedül" szót kétszer is használta, ráadásul hangsúlyozva.

Forrás: Hírklikk