Radványi Miklós: ha kell, zárják ki a magyarokat és a törököket

HírKlikk 2023. február 13. 07:55 2023. feb. 13. 07:55

„Recep Erdoğan és Orbán Viktor totális zsarnoksága is hozzájárul az 1990 után a szovjet uralom alól felszabadult országok demokratikus elveinek gyorsuló gyengüléséhez. Már csak ennek fényében is elengedhetetlen, hogy a NATO és az Európai Unió ismét magához ragadja az irányítást, ha kell, akár a két ország kizárása árán is” – szögezi le legfrissebb írásában Radványi Miklós. A magyar származású konzervatív közíró szerint mindkét vezető számára a fő politikai prioritás az abszolút hatalom és a korrupció révén megszerezhető minél több pénz. A Kínától kapott – látszólag feltétel nélküli – pénzügyi segítségtől, valamint az Oroszországból származó illegális pénzek beáramlásától remélik politikailag rothadó rendszerük és gyorsan süllyedő gazdaságuk megmentését – az ezért fizetendő ár pedig nekik nem számít.

Keményen nekimegy a török elnöknek és a magyar kormányfőnek Radványi Miklós legfrissebb, a Neslook.com-on megjelent írásában. A konzervatív közíró komoly kritikákat fogalmaz meg a két – általa zsarnokként definiált – politikussal szemben, leszögezve, hogy azok a NATO és az Európai Unió védernyője alatt, illetve közömbössége mentén a valóságtól elrugaszkodva, egyfajta áldozati, üldözött szerepbe állítják be magukat, s meggyőződésükké vált, hogy náluk van a bölcsesség köve, már ami az egész világ jelenét és jövőjét (is) illeti. Soviniszta gyűlölettel állnak mindahhoz, amit az Egyesült Államok és annak szövetségesei, valamint a hasonló politikát követők képviselnek. Így Erdoğan és Orbán felértékeli a Nyugat két megalkuvást nem tűrő ellenfelét, Oroszországot és Kínát. 

Mindketten a saját múltjuk foglyai. Erdoğan radikális iszlamizmusa, s Orbán lojalitása a kommunista neveltetéséhez az egyik oldalon, illetve a két szervezet demokratikus alapelveihez való illeszkedése a másik oldalon katartikus pszichológiai megosztottságot eredményezett országukban, valódi identitásuk és a tagságból fakadó jogok és kötelezettségek között. Ez pedig a kudarcok lavináját indította el belföldön és a nemzetközi színtéren egyaránt. Kisebbségi komplexusuk következtében a velük egyet nem értő országokat gonosznak és ellenségesnek tartják. A nárcizmusuk végül politika vakságot eredményezett, amiben másokra vetítik vélt áldozati szerepüket.

Törökország és Magyarország megszámlálhatatlan alkalommal megsértette a NATO és az EU alapelveit – szögezi le Radványi, aki szerint a hülyeségig menően hibásan azt feltételezik, hogy az Egyesült Államok és a Nyugat hanyatlóban van, miközben Kína és Oroszország lesz a világ két új szuperhatalma. Mindkét vezető számára a fő politikai prioritás az abszolút hatalom és a korrupció révén megszerezhető minél több pénz. A Kínától kapott – látszólag feltétel nélküli – pénzügyi segítségtől, valamint az Oroszországból származó illegális pénzek beáramlásától remélik a politikailag rothadó rendszerük és a gyorsan süllyedő gazdaságuk megmentését – az ezért fizetendő ár pedig nekik nem számít. Miközben Oroszország katonailag, Kína pedig globálisan, a Közel-Keleten és Délkelet-Ázsiában fenyegeti Törökországot, Magyarország Oroszország és Kína kémfővárosává válik Európában és még annál is tágabb régióban – hívja fel a figyelmet a szerző. Törökország és Magyarország függése Kínától és Oroszországtól egyre tarthatatlanabb biztonsági fenyegetést jelent a NATO és az EU számára – szögezi le.

Ezeket a biztonsági fenyegetéseket csak erősíti a mindkét országban küszöbön álló politikai és gazdasági katasztrófa. Mind Erdoğan, mind pedig Orbán belpolitikáját az irányítja, hogy félnek az egyre fokozódó könyörtelen politikai elnyomással és az obszcén korrupcióval szemben a népben felerősödő haragtól. Nem véletlen, hogy mindkét vezető gyakran nyúl a nyílt és burkolt veszélyhelyzet eszközéhez. A törökországi szükségállapotot 2016. július 20-án hirdette ki Erdoğan, majd a rendkívüli állapot törvényes megszüntetése sem állította meg a tényleges elnyomó uralmat, így hónapokkal az új országos választások előtt a török törvényhozás tehetetlen, az igazságszolgáltatás a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja kezében van, a médiát erősen cenzúrázzák, Erdoğan potenciális ellenfeleit pedig börtönbe zárják.

Orbán 2020. március óta tartja fent a rendkívüli állapotot, amit akkor a koronavírus-járvány ürügyén hirdetett ki. Majd 2022. május 25-én az ukrajnai orosz invázióra hivatkozva, alkotmánymódosítással meghosszabbította. Eddig összesen tízszer hosszabbították azt meg. 

Nyilvánvaló, hogy az ilyen veszélyes helyzetek fennmaradása és a nyílt elnyomás eszközeit bevető kormányok eltűrése tovább erodálja Európa és még az azon is túli régiók békéjét és stabilitását. Erdoğan és Orbán totális zsarnoksága hozzá fog járulni az 1990 után a szovjet uralom alól felszabadult országok demokratikus elveinek gyorsuló gyengüléséhez. Már csak ennek fényében is elengedhetetlen, hogy a NATO és az Európai Unió ismét magához ragadja az irányítást, ha kell, akár a két ország kizárása árán is – szögezi le Radványi Miklós, hozzátéve, hogy amire szükség van a két szervezet megtisztulásához, az a vezetők konstruktív gondolkodása, kitartása és határozottsága, egyszóval államférfiúi képességek kellenek hozzá.

Forrás: Hírklikk