Rendfenntartók az utcákon: mozgó kampányplakátok
A katonák és rendőrök utcai jelenléte a kampányidőszakban politikailag átlátszó és potenciálisan visszaütő lépés, ugyanakkor komoly alkotmányos, büntetőjogi és morális dilemmákat vet fel a fegyveres testületek pártsemlegessége és esküje szempontjából. Így értékelte a Hírklikknek Lázár Domokos jogász-szociológus, hogy a kormány az utóbbi hetekben fokozatosan vezette be a közbeszédbe, hogy „biztonsági okokból” rendőrök és katonák jelenlétét növelheti a közterületeken. A fordulat előzménye a Barátság kőolajvezeték körüli vita, illetve az úgynevezett ukrán olajblokád volt, amelyekre hivatkozva a kabinet a kritikus energetikai infrastruktúra kiemelt védelmét rendelte el. A kommunikáció azonban gyorsan túllépett az ipari létesítmények környékén: a Védelmi Tanács ülései után Orbán Viktor már a „megnövekedett terrorfenyegetettségre” és a közel-keleti háborús helyzet európai következményeire hivatkozva beszélt a közterületek fokozott biztosításáról. A kormány egy fokozattal emelte a terrorfenyegetettségi szintet, amitől kezdve a nagy forgalmú terek, pályaudvarok, repülőterek, határátkelők környékén is több egyenruhás megjelenését ígérte. A rendészet és a honvédelem így politikai eszközzé válik: a kormány a „háború vagy béke” kampányívébe illesztve, egyszerre épít félelemre és ígér védelmet, miközben a mind erőteljesebb közterületi jelenléttel normalizálja a fegyveres állam látványát.
A Védelmi Tanács ülése után a miniszterelnök „több egyenruhás utcai megjelenéséről” beszélt. Sikerülhet ezzel annyira megfélemlíteni a választókat, hogy a Fideszre szavazzanak?
Szerintem a miniszterelnök talán csak egy opciót villantott fel, nem azt mondta, hogy holnap kivezénylik a katonákat és a rendőröket a terek, pályaudvarok környékére, csak meglebegtette, hogy ha „úgy alakulnak az információk”, akkor elképzelhető a közterületek fokozott biztonsági védelme. Ezt a fenyegetettségre, az ukrán szabotázsveszélyre, illetve a közel-keleti háborús helyzetre hivatkozva próbálja indokolni a kormány. A hatalom mostani lépései tökéletesen illeszkednek a régóta épített „háború vagy béke” kampányívbe: a külvilágot háborús, fenyegető térként mutatják be, ahol Irán, a terrorizmus és Ukrajna egyszerre szolgál díszletül ahhoz, hogy itthon a rendkívüli állapot érzetét keltsék. A logika egyszerű: ha a világ veszélyes, akkor a mindennapokban is szükség van a „fegyveres állam” jelenlétére. Így lesz a terrorfokozat emeléséből és a katonák, rendőrök látványos utcai felvonultatásából a „felelős kormányzás” bizonyítéka. A választási üzenetben mindez a már említett „háború vagy béke” leegyszerűsített választássá sűrűsödik, ahol a Fidesz a béke egyedüli, erős kezű garanciájaként lép fel, miközben folyamatosan emlékeztet, hogy a béke ára az engedelmesség és a rend elfogadása. Az utcán masírozó egyenruhások, az energetikai létesítmények mellé állított katonák, a fokozott járőrszolgálat nem csupán biztonsági intézkedések, hanem elsősorban mozgó kampányplakátok: azt üzenik, a fenyegetés valós, de a kormány ura a helyzetnek. Ebben a keretben egy kormányellenes tüntetés többé nem a demokrácia természetes kelléke, hanem potenciális kockázati tényező, amelyet „szükség esetén” korlátozni kell. Ezt a gondolatot tovább fűzve, aztán szűkebbre lehet venni a gyülekezési jogot is, hivatkozva a biztonsági „kockázatokra”. A félelemre épített dramaturgia így zárul be: minél sötétebbnek láttatják a külvilágot, annál természetesebbnek tűnik, hogy a választó a fegyveres állam közelségében, a „védelmet nyújtó” vezetés árnyékában keresse a biztonságot – és ezzel együtt a lojalitását is.
Jogászként hogyan látja, meddig mehet el az állam ezen az úton?
A következő okfejtés teoretikus, egyelőre nem állt elő ilyen helyzet, ezt szeretném leszögezni. A jog nyelvén úgy tenném fel a kérdést: meddig mehet el az állam akkor, amikor háborús hírekkel és terrorfenyegetéssel indokolja, hogy több rendőrt és katonát küld az utcára, miközben egyre könnyebben mond adott esetben nemet például egy tüntetésre? Alá kell vetni a döntést az úgynevezett alkotmányossági szükségességi-arányossági tesztnek. Ez „laikus nyelven” annyit jelent: csak akkor korlátozhatják a gyülekezési jogot, ha azt bizonyíthatóan nem lehet enyhébb eszközzel megoldani, és ha a tiltás nem okoz nagyobb kárt a demokráciának, mint amekkora veszélyt elhárít. A mostani helyzetben viszont mintha már eleve fordítva ülnénk a lovon: bejelentik, hogy háborús veszélyben élünk. Persze ha valóban ez lenne a helyzet, ennek pontos jogi lépéseit meg kellene tenniük, beleértve a NATO-val kapcsolatos szabályok szerinti lépéseket is. Ilyet azonban nem látunk, de megemelik a terrorfokozatot, katonák állnak erőművek, vezetékek körül. És itt jön a kérdés: ha adott esetben bizonyos tüntetések, gyülekezések (mondjuk a szavazó körzetekben) már túl sok kockázatot jelentenének a hatalomnak, az előbb említett, kommunikációsan már felépített okokra hivatkozva, megpróbálhatják majd „magától értetődő” módon ezek megtiltását. A jogállami logika szerint ilyenkor minden egyes esetben tételesen végig kellene venni, miért nem elég útvonalat módosítani, időpontot cserélni, forgalmat terelni stb. Ám a politikai gyakorlat a NER-ben inkább úgy működik, hogy a nagy, elvont fenyegetés – terror, háború, szabotázs – „ráül” a konkrét ügyre, és kész tényként tálalja a korlátozást. Így válik az arányosság elve abból az egyszerű kérdésből, hogy tényleg muszáj-e betiltani valamit, homályos hivatkozássá, amelynek hátterébe a hétköznapi ember már nem lát bele.
Mindenki számára ismerős lehet, amikor a Covid járvány idején szintén kirendelték a katonaságot az utcákra.
Akkor is sokan értetlenül álltak a lépés előtt, mondván, mit lehet géppuskával kezdeni a vírussal vagy annak társadalmi hatásai ellen? A mostani helyzet nagyon hasonlít ehhez: a katonai jelenlét elsősorban politikai üzenet, nem pedig valós, arányos szakmai válasz a fenyegetésekre.
Az energetikai létesítményekhez kirendelt honvédséget mintha elfogadta volna közvélemény…
Nem így látom. Elég csak megnézi a reakciókat, a kommenteket az interneten. Könnyen ki lehet belőlük olvasni, hogy az emberek többsége ezt nagyon átlátszónak tartja. A társadalom mindezt kizárólag a látszatintézkedések újabb „gyöngyszemének” tekinti. Ha a kormány valóban a választások előtt lépné meg a rendőrök, katonák látványos utcai kivezénylését, az hatalmi logika szerint ugyan érthető lenne, de politikailag inkább kontraproduktív. Véleményem szerint ennek a Tisza Párt lenne a fő kedvezményezettje, mert még többen szavaznának rájuk, mivel a társadalom már most is nehezen tűri a korábban említett riogatást, és nincs hozzászokva az efféle militarizált világhoz. Nagyon remélem, hogy a magyar társadalom esetében az ilyen típusú félelemkeltő kommunikáció nem működhet már annyira hatékonyan, mint négy éve.
Nézzük azt a forgatókönyvet, amikor a miniszterelnök úgy érzi, van veszítenivalója, és semmiképp nem kockáztathat választási vereséget. Ez indokolhat ilyen lépéseket?
Mostanában elég hangos diskurzus alakult ki arról, elképzelhető-e, hogy ilyenkor a rendvédelmi, karhatalmi erőkre próbál a kormány támaszkodni? A katonák és rendőrök kampányidőszakban történő utcai megjelenítése, mint már említettem, egyrészt politikailag átlátszó és potenciálisan visszaütő lépés, másrészt komoly alkotmányos, büntetőjogi és morális dilemmákat vet fel a fegyveres testületek pártsemlegessége és esküje szempontjából. Ebben a helyzetben nem szabad elfelejteni, hogy a fegyveres testületek, a rendvédelmi és honvédségi állomány nem Orbán Viktor, hanem a haza védelmére, az alkotmányra, minden magyar ember szolgálatára esküdtek fel. Ezért a jogállami és szakmai szabályok szerint is alapvető, hogy a kormány ne a hatalmi érdekek mentén döntsön bevetésükről. Különbséget kell tenni a formális jogszerűség (legalitás) és a tartalmi jogszerűség (legitimitás) között.
Attól, hogy egy döntés – például a katonák utcára rendelése – papíron megfelel a jogszabályoknak, még lehet tartalmilag jogellenes?
Ha egy valótlan hírre vagy tényre hivatkozva rendelik ki az utcára a katonaságot, az meglátásom szerint alkotmányellenes. A jogállami értékrendben a ténybeli alap hiánya miatt egy ilyen döntés tartalmilag érvénytelen is, minimum hatáskörrel, hatalommal való visszaélésnek minősül. Mivel fegyveres testületekről van szó, egy ilyen lépés a Büntető törvénykönyv szerint súlyosabb bűncselekmény gyanúját is felvetheti a döntéshozókat illetően. Hozzáteszem: láttunk már példákat arra, hogy egy rendszerbukás környékén a hatalom működése a „jogon kívülre” sodródhat, miközben formailag még minden törvényesnek látszik. A katonai, rendőri vezetők számára morális-erkölcsi kérdés is lesz, hova állnak és hogyan cselekszenek ebben a történelmi helyzetben, amit szintén nem lehet lebecsülni.
Lázár Domokos a KlikkTV Puccs című műsorának 2024. augusztus 13-i adásában:
