Röhögő szavazórobotok
Azt mondják, akik ott voltak, hogy a 131-ek között akadtak olyanok, akik röhögve szavazták meg a Magyar Tudományos Akadémia tönkre tételét. Hogy mi volt ezen annyira mulatságos, csak ők tudhatják. Talán szavazás közben eszükbe jutott egy jó vicc, esetleg egy szórakoztató történet a régmúltból. Két Soros-ügynök utazik a vonaton, azt mondja Kohn a Grünnek… Csakis így lehetett, mert az nem lehet, hogy az emberek képviseletére felesküdött képviselők ennyire cinikusak legyenek. Szánalmasak, szolgalelkűek. Hazaárulók.
Egyszer, sok idő múlva, majd szégyellni fogják magukat. Nem kicsit, nagyon.
És ha kérdezik őket, hogy miért szavazták meg a törvényt, ami kifosztotta a magyar tudomány legfontosabb fellegvárát, mellébeszélnek majd és maszatolnak.
Fiatal voltam, kellett a pénz, mondja majd valamelyikük az unokájának, aki azt kérdezi: nagypapa, hogy lehettél ekkora gazember?
Féltem fiam, mondja majd egy másik, ezért szavaztam én is a többiekkel. De hidd, el, belül egészen mást gondoltam. Magamban azt gondoltam, hogy fulladjon meg Orbán Viktor, lehetőleg máma még! De hangosan nem mertem ezt mondani édes gyermekem, mert hitel volt a házunkon, te még iskolás voltál, és sokba került a tandíj, mert drága magániskolába járattalak.
Gyáva, jellemtelen baromállat voltam világéletemben, mondja majd egy harmadik, egy a 131 közül, aki megszavazta a szégyenletes törvényt az MTA-ról. Már az óvodában is hányás volt a jelem, és felnőttként mindez csak fokozódott. Nem tehetek róla, küzdöttem ellene, megpróbáltam mindent, még pszichológushoz is elmentem egyszer, de ő sem tudott segíteni.
Mindenki mond majd valamit. Ha mentség nem is, magyarázat mindig akad. Hogy megtévesztették, és hogy mennyire bánja már. És ha nem ő szavazza meg, akkor megszavazza más. És higgyük el, hogy sokkal jobb, hogy ő szavazta meg, mintha más tette volna ugyanezt.
Valaki megmondhatná ezeknek a tahó tetveknek, hogy temetésen nem röhögünk.
Kivégzésen pláne nem.
