Sára Botond ebbe jól belefutott, jó eséllyel büntetendő, amit tett 

HírKlikk 2020. október 25. 13:31 2020. okt. 25. 13:31

A Btk. szerint két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő az, aki „közérdekű adatot hozzáférhetetlenné tesz” – hívja fel a figyelmet Magyar György ügyvéd egy minapi incidens kapcsán. Egy kerületi polgármester fordult az illetékes kormányhivatalhoz közérdekű adatigényléssel, hogy megtudja, a kerületben hányan fertőződtek meg, s betegedtek meg koronavírussal, tovább hány érintett kontakt-személy van. A budapesti kormánymegbízott szerint, erre nem kötelesek választ adni. „Talán el kellene olvasnia az egészségügyi törvényt, ami egészen másról szól!” – szögezi le az ügyvéd legfrissebb blogjában.

Meglehetősen sajátos helyzet, hogy egy polgármesternek közérdekű adatigénylést kell benyújtania, mert tájékozódni kíván településének járványügyi helyzetéről – írja a 444 által közölt eset kapcsán Magyar György a blogbejegyzésében. A XV. kerület DK-s polgármestere a Budapest Főváros Kormányhivatala XV. Kerületi Hivatala hatósági főosztályának népegészségügyi osztályától kért vonatkozó adatokat, ám választ egyenesen Budapest Főváros Kormányhivatalának vezetőjétől kapott. Illetve nem kapott, mert a korábbi fideszes (józsefvárosi) polgármester, Sára Botond egyetlen érdemi választ nem adott, csupán annyit közölt, hogy ezeket az adatokat a jogszabályi előírások alapján, csak a veszélyhelyzet idején voltak kötelesek megosztani, ami viszont elmúlt. Ezért javasolta, hogy a polgármester tájékozódjék a koronavirus.gov.hu oldalon. Ahol egyébként a kerületre vonatkozóan semmilyen releváns adat nem található – mutat rá a blogbejegyzés.

Sára Botond a 41/2020-as kormányrendeletre hivatkozott, amely azt mondja ki, hogy a hatósági házi karanténban tartózkodók ellátásáról való gondoskodás a települési önkormányzat feladata. 

Ezzel csak az a baj, hogy ha szó szerint idézzük a jogszabály eredeti változatát, a fenti rendelkezés az „Olasz Köztársaság, a Kínai Népköztársaság, a Koreai Köztársaság és az Iráni Iszlám Köztársaság területéről érkező magyar állampolgárok” esetén igaz. Mások esetében az önkormányzatoknak ebben a rendeletben nem írtak elő feladatokat. Ezt a kormánymegbízott tényleg nem vette észre?” – teszi fel a kérdést Magyar György, aki még nagyobb bajnak tartja, hogy Sára Botond az egészségügyről szóló törvényt sem olvasta. A szerint ugyanis a „lakosság egészségét veszélyeztető tényezőket és tevékenységeket észlelő, illetve ilyen tevékenységet folytató személyeket és szervezeteket a külön jogszabályban foglaltak szerint, bejelentési kötelezettség terheli”. Az ilyen információkat pedig „az egészségkárosodás megelőzéséhez szükséges ismeretekkel kiegészítve nyilvánosságra kell hozni”.

Mint az ügyvéd leszögezi, „A mi értelmezésünk szerint, ebbe a körbe tartozik a koronavírus-járvány terjedésével kapcsolatos, területi/települési, életkor, illetve nemek és korcsoportok szerinti, és az időbeli bontásra is kiterjedő valamennyi tájékoztatás”.

Mindez tulajdonképpen közérdekű adatnak minősülhet, mert ilyen „az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv vagy személy kezelésében lévő és tevékenységére vonatkozó vagy közfeladatának ellátásával összefüggésben keletkezett, a személyes adat fogalma alá nem eső, bármilyen módon vagy formában rögzített információ vagy ismeret” – idézi fel a paragrafusokat az ügyvéd.

„Ennek alapján, egyetlen polgármesternek sem kellene a járványügyi adatokra külön rákérdeznie, mi több, a hivatalos kormányzati portálon a pandémiára vonatkozó részletes információkat mindenki számára elérhetővé kellene tenni” – vonja le a következtetést Magyar György. Hozzáteszi: egyébként pedig, „aki „közérdekű adatot hozzáférhetetlenné tesz” – feltéve, hogy a koronavírus-járvány kapcsán keletkezett információk valóban e körbe tartozhatnak –, a Btk. szerint vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.