Setényi János: az oktatási tárca őszre racionalizálási programot készít

Ön szerint mit jelez az, hogy a Pedagógusok Szakszervezetének tanévzáró, az oktatás gondjait a világ elé táró kerekasztal-beszélgetésére nem ment el sem a közoktatás felügyeletével megbízott Pintér Sándor belügyminiszter, sem a felsőoktatás felügyeletével megbízott Csák János, a kulturális és innovációs tárca vezetője? 

A kormány működésének meghatározó eleme a költségvetés áttekintése, amit most – a gazdasági világválság, a háború, és az egyelőre késő uniós források miatt – újra kell gondolni. A politikusok gyakorlatilag csak úgy tudnak leülni ilyen kerekasztalok mellé, ha tudnak felelős nyilatkozatot tenni arról, hogy mi várható. Ez most még egyszerűen korai lett volna. Szeptemberben már lesznek kész válaszok, és biztos vagyok benne, hogy valamiféle kommunikáció is megindul.

Az említett rendezvényen elhangzott, hogy a pedagógusokkal szemben bizalmatlan a kormány. Miért gyanakszik rájuk?

A bizalmatlanság erős szó, de ők valóban így érzékelik, és ez az ő részükről egy őszinte megnyilvánulás. Magyarországon a pedagógusoké a legnagyobb foglalkozási csoport. Sohasem lehet pontosan tudni, hogy mennyien vannak, de körülbelül 120 ezer emberről beszélünk. A munkájuk egészen speciális, és nagyon nehezen látható át az, hogy tulajdonképpen mit is csinálnak. A szakmájuk belső dolgai kevéssé ismertek a laikusok számára, és ez az egész ágazat hatalmas költségvetéssel működik, rengeteg pénzbe kerül. Ráadásul a munka nem nagy csarnokokban és nem nagy vállalatokban folyik, ahol jól átlátható lenne, hanem kicsi, elszórt iskolák százaiban, különösen vidéken, az aprófalvas településeken. Persze vannak a tankerületek, és ennek a rendszernek az a dolga, hogy ezt átlássa. Adminisztratív értelemben át is látja, de valójában egy ilyen rendszerben mindig jelen van a rend és a rendetlenség, a központi akarat és a pedagógusok egyénisége. Ezt a ’80-as években úgy mondták a pedagógusok, hogy „bármi is van, becsukom magam mögött az osztályterem ajtaját, és végső soron azt csinálok, amit én akarok”. Tehát az oktatás egy nagyon speciális ágazat, nehezen átlátható, egy központból nagyon nehezen irányítható, ami már eleve igen zavaró. Nehezen érthető, hogy a pedagógusok egészen pontosan mit is akarnak, mi a bajuk. A legnehezebben megemészthető pedig az, hogy ráadásul ez egy olyan szakma, amelyik értelmiséginek tartja magát, mint mondjuk az orvosok, a művészek, az újságírók vagy a kutatók, és ezért valamiféle szakmai autonómiát is követel. Nem egyszerűen végrehajtja a dolgokat, ahogy a munkások teszik. Ők nem munkásnak látják önmagukat, hanem értelmiséginek, és valamiféle önállóságot, mozgásteret és autonómiát is szoktak kérni. Ez így együtt olyan, mint a „gulyásleves”, bármilyen kormány is van, mindenkinek megfekszi a gyomrát. Nagyon kifinomult irányítás és filozófia kell ahhoz, hogy valaki ebben az örökös káoszban, plusz mellette a központi szabályzatokban, rendben, irányításban megtalálja az egyensúlyt, és képes legyen mozgatni ezt a 120 ezer embert. 

Éppen azért gondolják a pedagógusok, hogy a kormány bizalmatlan velük szemben, mert pontosan azt az autonómiát tagadja meg tőlük, nem adja oda nekik, ami korábban volt. A belügyminiszter pedig első megszólalásában azt mondta, hogy új ellenőrzési formák jönnek. Ma már azt sem mondhatja egy pedagógus, hogy „becsukom magam mögött az ajtót, és azt csinálok, amit akarok”, mert olyan ellenőrzési rendszer van, olyan szoros a tanmenet, hogy kénytelen mindent leadni, mert azt követelik meg tőle. Viszont annyit követelnek tőle, hogy gyakorlatilag nincs is idő arra, hogy azt mind leadja. Nincs autonómia, nincs önállóság, viszont megfelelő fizetés sincs…

Én azt gondolom, a miniszter első megnyilatkozása egy ismerkedés eleje, és még lehet, hogy később barátságot kötnek. Az elején biztos nem lesz barátság. De abban a miniszteri első megnyilatkozásban benne volt egy olyan mondat is, hogy a szakmai dolgokról nem nyilatkozik, mert ahhoz nem ért, és arra vannak emberei, akik azzal foglalkoznak. Valójában még nem tudjuk, hogy mi alakul ki. Én azt gondolom, hogy ez az „ismerkedés”, plusz az anyagi lehetőségek számbavétele – hiszen most még egyáltalán nem világos, hogy mi lesz a mozgástér például bérügyben – el fog tartani az idén télig. Valamifajta kibontakozást én a jövő évre várok. De azért van még egy eleme annak, amit a minisztérium – az önkormányzati kapcsolatok és a belügyminisztériumi rutin miatt – sikeresen végre tud hajtani: az iskolahálózat több éves, fokozatos racionalizálása. Ez meghatározó kérdés, amihez harminc éve senki nem mer hozzányúlni, sőt, fejlesztjük a fenntarthatatlant, amiről mindenki tudja, hogy fenntarthatatlan. Ez pedig az, hogy hat fős osztályok vannak, zsákfalvakban kisiskolák tömege működik, és természetesen hiányoznak a szakképzett pedagógusok, hiszen a zsákfalvak kisiskoláiba nem lehet képzett pedagógusokat biztosítani. Ez lehetetlen.

De szakképzett pedagógusok már a fővárosban is hiányoznak…

Fel-feltűnik, de azért egy olyan intézményhálózatról beszélünk, amelynek a problémáit nem lehet ilyen módon megoldani. Én a döntéshozók figyelmébe a finn példát ajánlanám.

Az pontosan milyen?

Negyven éve folyamatos, guruló, finom, helyi szinten működő racionalizálás van, és ott már nincsenek kisiskolák. A nagy iskolákban pedig van pedagógus, és van infrastruktúra. Ott más lesz majd a probléma, de ne vágjunk az események elé. Az egészen biztos, meg merem jósolni, hogy a tárca őszre előáll egy ilyen racionalizálási programmal. Nagy kérdés, hogy az önkormányzati vezetők, a politikai képviselet, tehát a polgármesterek, az adott területért felelős parlamenti képviselők hogyan fognak viszonyulni ehhez. Mert ez a nagy probléma. Úgy általában mindenki elfogadja a racionalizációt, de amikor az általuk képviselt falvakról van szó, szeretnék azt megspórolni.

De Magyarországon az iskolák állami kézben vannak, csak az óvodák tartoznak az önkormányzatokhoz…

Így van, de azért ezeknek a körzeteknek vannak képviselői a kormánypártban is. És azért ezek az emberek morognak, ha felvetődik, hogy az ő vidékükön iskolát akarnak bezárni. Jogilag önnek teljesen igaza van, az állam azt tehet, amit…, de ennek ellenére, ezek a pártok, és a bennük levő politikai képviseletek azok plurálisak. Ez nem változott, és azért ezek a dolgok érzékenyek egy frakcióban. Majd meglátjuk, mire jutnak. Az egészen biztos, hogy ez egy komplex ügy lesz, és ezt sem lehet egy központból levezényelni majd, mert rengeteg kérdés fog még felmerülni ezzel kapcsolatban. Nem is merek belenyúlni olyan problémákba, mint például a roma tanulók ügye, és hasonlók. Meglátjuk. De ha négy év alatt a pedagógusbérek felfelé mozdulnak, és elindul az intézményhálózat ambiciózus észszerűsítése, akkor ez egy viszonylag eredményes kormányzati ciklus lehet. Közben természetesen száz más dolog is van. De ez egy olyan ügy, amit senki nem mert még megmozdítani.

Úgy véli, merni majd megmozdítani a kormány ezt az ügyet, vagy minden marad a régiben, apró engedményekkel, és továbbra is „rohad le” az egész magyar oktatás?

Minél kiélezettebb a gazdasági helyzet, és minél jobban elhúzódik a háború, annál radikálisabb belső beavatkozásokra számíthatunk. Ez kedvez az intézményhálózat észszerűsítésének. Én jelenleg a zsetonjaimnak a felét tenném erre a racionalizációs forgatókönyvre. A másik felét óvatosságból még megtartanám. 50-50 százalék.

Ön szerint nem inkább az az érdeke a kormánynak, hogy a jelenlegi szinten tartsa az oktatást? Azt mondja, ne menjen gimnáziumba a gyerek, menjen inkább szakmunkásnak, az elit gyerekei úgyis kiemelt iskolákba járnak, egyházi intézményekbe, vagy akár külföldre is. Óriási a pedagógushiány. Nem látják, vagy nem akarják látni, hogy mi a helyzet az oktatásban?

Szerintem pontosan tudják, hiszen a tankerületi rendszeren keresztül minden információjuk megvan. De a politika önálló világ. Az, hogy mi lesz a következő lépés, mik a prioritások, bonyolult folyamatban alakulnak ki. Nincs közvetlen kapcsolat a helyi problémaérzékelés meg a döntések között. Valami áttételes kapcsolat van, de azért alapvetően mindig a politika mondja meg, hogy mit helyez előtérbe, és mit nem. Ez bonyolult kérdés. 

Ön szerint mit kellene a pedagógusoknak még csinálniuk, hogy a hangjuk eljusson a kormányig?

Szerintem a hangjuk eljutott, a pedagógusok problémái, legalábbis az egzisztenciális és anyagi kérdések azok jól ismertek. Erről sok-sok elemzés lehet a kormány asztalán, mert ilyenek készültek. Képesek bármit ezzel kapcsolatban még utána gondolni, ehhez megvan a tudásuk, a szervezeteik, a képességük. A dolog nem ezen múlik. Ha a kérdés általában a munkavállalókra vonatkozik, akkor teljesen egyértelműen azt lehet mondani, hogy a ’90-es években egy nagyon erős globális neoliberális hullám, meg a magyarok posztkommunista átalakító dühe nyomán az ország gyakorlatilag lemondott a szakszervezetekről. Én jól ismerem azokat a jóléti nyugati államokat – főleg a skandináv államokról beszélek –, ahol nagyon erős a tanárok pozíciója, és igen sokat költenek az oktatásra. Ezekben, kivétel nélkül mindegyikben, magas a szakszervezeti szervezettség aránya. Az, hogy közösen kell kiállni bizonyos munkavállalói érdekekért, de eközben nem szövetkezünk, és senkiben sem bízunk, a kollégáinkban sem, az nyilvánvalóan ilyen kelet-európai sajátosság.

Miért nem prioritás a kormánynak az oktatás? 

A kormány számára az elmúlt tíz évben a szakképzés és a felsőoktatás jól láthatóan prioritás volt. Rettenetes pénzeket öntöttek ebbe a két szektorba. Mi a közoktatásról beszélünk. Szerintem a közoktatásról olyan képük van a döntéshozóknak, hogy az egy viszonylag egyszerű dolog, viszonylag egyszerű feladatot kell ott ellátni, és minden más, ami ezt bonyolítaná, az nagyjából fölösleges. És ezt a viszonylag egyszerű feladatot korlátozott erőforrásokkal is végre lehet hajtani, míg más területek, például az infrastruktúra-fejlesztés az valódi, gyors intézkedést, és nagy pénzeket igényel. Tehát egy iskolakép a kulcsa a dolognak, az, hogy milyennek látjuk az iskolának és a közoktatásnak a szerepét a társadalomban. Viszonylag egyszerű szférának, amely nyugodt és végzi a maga dolgát, vagy pedig egy bonyolult, izgalmas, innováló, sok pénzbe kerülő, és a társadalmat nem csak tanító, hanem gyógyító, szervező világnak. Jelenleg a kormány az egyszerű képet látja dominánsnak.