Sorban mondanak fel a színművészeti tanárai Vidnyánszky kinevezése miatt

HírKlikk 2020. augusztus 2. 05:21 2020. aug. 2. 05:21

Azonnali hatállyal beadta felmondását a Színház- és Filmművészeti Egyetemnek Zsámbéki Gábor rendező, aki 41 éve tanít az intézményben.

A Kossuth és Jászai Mari-díjas rendező, színházigazgató azután közölte döntését, miután kiderült, hogy a kuratórium élére Vidnyánszky Attilát nevezték ki – tudta meg a hvg.hu.

Döntéséről további tájékoztatást nem kívánt adni, de felhívta egy videóra a figyelmet, amely elárulja, hogy hogyan gondolkodik a kialakult helyzetről. A videó a növendékei által előadott darab, Thuküdidész A peloponnészoszi háborújából a Méloszi dialógus.

Szintén felmondott oktatóként és minden egyéb posztján szombat este Gáspár Máté, az SZFE Elméleti és Művészetközvetítői Intézet vezetője.

Gáspár azzal indokolta döntését, hogy az újonnan kinevezett kuratórium az egyetem által korábban felállított szempontoknak nem felel meg.

„Belátva, hogy a miniszteri döntés megmásítására nincsen ráhatásom, a kuratórium személyi összetétele, az abból kiolvasható hatalmi szándékok, a modellváltás elve és gyakorlati megvalósítása elleni tiltakozásul egyetemi oktatói megbízásomról és egyéb funkcióimról ezennel lemondok."

Forrás: HVG


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom