Sorsok Háza: új kezdet kellene
„Ez a homály, vagy inkább hallgatás a holokausztról és az abban való magyar részvételről egy szélesebb, zavaró magyar trend része” – állapítja meg cikkében Pető Andrea, a CEU gender-tudományok professzora, aki egy kiállítás kapcsán, abból kiindulva jut erre a következtetésre. A Sorsok Házáról pedig azt állapítja meg, hogy annak új forgatókönyve a nyelvezetet és a digitális varázslatokat használja fel arra, hogy elhomályosítsa a 600 ezer magyar zsidó meggyilkolásában viselt felelősséget”.
A holokauszt emlékezete Magyarországon és másutt is lassan a történelmi valóság árnyékává válik a tragédia emlékezetbe vésésében bekövetkezett paradigmaváltás miatt. A változás célja mindenekelőtt az, hogy átalakítsák a holokausztot az európai történelem morális mérföldköveként elismerő státusát, és ez jelentős következményekkel jár a kontinens értékeire és politikájára – írja a szerző Project Syndicaten keresztül elérhető cikkében.
Az írás a balatonfüredi zsidó Kiválóságok Házából indul ki, ahol mintegy 130 neves magyar származású zsidó tudóst mutatnak be a tudomány, technológia, mérnöki tudomány és a matematika területéről, de egyáltalán nem utalnak a zsidóság magyar kontextusban elfoglalt helyéről. Pető szerint lehetséges, hogy ez nem probléma, sőt, talán még az sem, hogy figyelmen kívül hagynak másokat, akik nem az említett területeken, hanem a progresszív eszmék és akciók terén voltak kiválóságok. A megközelítés nyilván tetszik a magyar kormánynak, amely pénzügyileg támogatja a múzeumot.
Azt azonban nem lehet elnézni, hogy a kiállításról fájdalmasan hiányzik annak a bemutatása, hogy a felvonultatott személyiségeket üldözték, illetve az, hogyan élték ezt túl. Ez a homály, vagy inkább hallgatás a holokausztról és az abban való magyar részvételről egy szélesebb, zavaró magyar trend része.
A szerző ismerteti, hogy milyen nehéz úton jutott el az emlékezés odáig, hogy a holokausztot az európai történelem morális mérföldkövének tekintsék, és hogy Magyarországon csupán 2002-ben nyílt meg az első emlékmúzeum egy volt zsinagógában. A szerző bírálja a füredi múzeum high-tech megközelítését, amely szerinte az amerikai holokauszt-múzeumok hatását mutatja, és azt írja, hogy a Sorsok Háza is ezt a megközelítést alkalmazza.
Részletezi a Sorsok Háza eddigi történetét, és úgy véli, hogy a tervezett kiállítás új csapat által összeállított új forgatókönyve a nyelvezetet és a digitális varázslatokat használja fel arra, hogy elhomályosítsa a 600 ezer magyar zsidó meggyilkolásában viselt felelősséget. A szerző szerint a Sorsok Háza projekt egy új kezdettel még elősegíthetné az új nyelvezet én önmeghatározás elfogadását a holokauszt jelentőségének, és mai magyarországi örökségének kialakításában. Ebben szerepet kellene biztosítani a különböző emlékezési kultúrák közötti párbeszédnek a szakértők, a helyi közösségek és a szélesebb magyar nyilvánosság között. Ellenkező esetben a holokausztra, mint erkölcsi mérföldkőre való emlékezés tűnő árnykép lesz: minél inkább érintőképernyőkre teszik a múzeumok, annál jobban kiüresedik – írta a szerző.
