Strache-ügy: A Fidesz és a titkosszolgálatok együtt sunyítanak

HírKlikk 2019. május 25. 05:12 2019. máj. 25. 05:12

Intenzív titkolózás van a Strache-ügyben, a Fidesz és a titkosszolgálatok együtt bojkottálták a Nemzetbiztonsági Bizottság ülését. Ilyesmire 2006 óta nem volt példa. A kormány ma már azt csinál a nemzetbiztonsági kockázatot jelentő ügyekben, amit akar, a civil kontroll meghalt.

Mint ismert, a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely a Strache-botrány kirobbanása kapcsán azt mondta: "Azt remélem, hogy közöttünk nincsenek vezető pozícióban olyanok, akik hasonló óvatlanságot követnek el."

És a hatalom mindent meg is tesz azért, hogy politikusai ne szólhassák el magukat: az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának rendkívüli ülésére egyetlen fideszes képviselő sem tette be a lábát, így az ülés határozatképtelen lett. De ami ennél is szokatlanabb, a meghívott titkosszolgálatok sem jelentek meg.

Molnár Zsolt, a testület szocialista tagja szerint nem életszerű, hogy a polgári szolgálatok maguktól maradtak volna távol (értsd: politikai jelzés nélkül), ezért a bizottság három ellenzéki tagja (Mirkóczki Ádám, Ungár Péter, illetve Molnár) levélben fordult a szervezeteket felügyelő Pintér Sándorhoz, hogy kiderítsék, ki a felelős, hogy a szolgálatok kihagyták az ülést.

Illetve a három ellenzéki képviselő egy másik levelet is postáz Kövér Lászlónak, és arról tájékoztatja az Országgyűlés elnökét, hogy a Nemzetbiztonsági Bizottság működése ellehetetlenült, nem tudja ellátni jogszabályban foglalt kötelességét.

„A civil kontroll meghalt, a kormány azt csinál a nemzetbiztonsági kockázatot jelentő ügyekben, amit akar”

- mondta a Népszavának Molnár.

Emlékeztetőül: a testületet azért hívta össze a jobbikos Mirkóczki Ádám, mert annak elnökeként úgy ítélte meg, Magyarország számára is nemzetbiztonsági kockázatot jelenthetnek az osztrák alkancellár ügyének leágazásai. Heinz-Cristian Strache a kiszivárgott videófelvételen többek között orosz befolyásról beszél, és arról, hogy szívesen megszerezné a legnagyobb osztrák lapot, szintén „moszkvai” segítséggel. Továbbá a szélsőjobboldali politikus vágyódással beszél arról, hogy szerezte meg magának a magyar sajtópiac jelentős részét Orbán Viktor – akinek többek között a Népszabadságot is eldózeroló Heinrich Pecina nevű üzletember (akitől Mészáros Lőrinc megvette a Mediaworksot) készítette elő a terepet.

Forrás: Hírklikk