Svájc nem száll ki az atomenergiából

HírKlikk 2023. november 15. 18:05 2023. nov. 15. 18:05

Svájc korábban úgy döntött, hogy (német példára) 2017-ben leállítja mind a négy atomerőművét. Ebből semmi sem lett, sőt: az erőművek üzemeltetői – a kormány jóváhagyásával – azt tervezik, hogy évtizedekkel meghosszabbítják a reaktorok üzemidejét.

A Bloomberg jelentése szerint a meggondolás mögött az áll, hogy nehézségek léphetnek fel Európa energiaellátásában. A svájci reaktor cégek már az eredeti 50 évről 60-ra hosszabbították meg azok működését, azaz 2040-ig. Az egyik vállalkozás, az Alpiq mérlegeli, hogy megfelelő beruházásokkal az üzembe helyezéstől 80 évig termeljen energiát reaktoraival. 

Ez hasonlítana az amerikai törekvéshez, ahol a működő atomerőművek több, mint 90 százaléka hasonló hosszabbítást tervez. A svájci kormány úgy foglalt állást, hogy soha nem szabtak időhatárt az atomerőművek működésének, az a vállalkozások dolga, a reaktorok addig működhetnek, amíg ez biztonságos. A cégek felmérései szerint a hosszabbítási munkák fedezhetők állami támogatás nélkül.

Egyébként az atomerőművek működésének meghosszabbítása napirenden van Franciaországban, Belgiumban és Finnországban is. Ezek az országok ugyancsak energia-szűkével számolnak és nem kívánnak egyedül a megújuló energiára támaszkodni. Hasonlóan látják a helyzetet Romániában, Bulgáriában és Szlovéniában, ahol új nukleáris erőművek építését tervezik. Németország áprilisban zárta be utolsó atomerőművét.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom