Szabadságharc a szabad sajtó ellen
Milyen harc van már megint, főnököm? A sajtóval küzdünk? Miért, az előző háborúknak már vége lett? Tudod, amikor megállítottuk Brüsszelt, majd a Soros ellen vonultunk, hogy térdre kényszerítsük a háttérhatalmat. Még csak az kéne, hogy a libernyákokra lőjünk. Az nincs benne az én zsoldomba’ főnök, meg nem is úgy vagyok szolmizálva. Szocializálódva, ha akarod, úgy is bírom mondani.
Te vagy a főnök, te mondod meg, mi van. Megcsinálom okosba főnököm, ne aggódj. Beleverem a fejüket a pocsolyába. Népszabadság, Index, bármi, nekem egyre megy. Te megmondod, mikor lesz az indulás, én meg már kerekedek is. Megfújom a nyergeket, kürtölök. Vagy fordítva.
Nekem ez tényleg nem téma, csak mondjad, hogy mi legyen. Mikor lesz az ütközet, főnököm? Csak hogy képbe legyek. Be bírjam írni a naptáramba. Mert már kezd betelni, alig van benne üres hely. Bankok, oligarchák, IMF, államadósság. Ápolók, tanárok, diákok. Filozófusok. Soros, Brüsszel, migránsok. Kit nem győztünk még le? Megmondom az őszintét, kicsit unom már ezt az állandó győzést. Nem lehetne, hogy egyszer már végre ne győzzünk senki ellen?
Firkászok? Velük meg mi a baj? Jól van, na, nem kérdezek, félek, mikor ilyen mérges vagy.
Alkalmas vagyok én mindenre, hadra fogható, csak mondd meg világosan, mi a cél. És akkor én arra megyek, amerre kell. Vagy arra, amerre mondod, főnököm. Mert amit te mondasz, az nekem olyan, mint a parancs.
Napinarancs, drága főnököm, ha meg nem sértelek.
Ez a jó itt Illibériában, hogy mindig más ellen harcolunk. Értem én főnök, harcolni kell. Békében nincs esélyünk, mert mihez is kezdenénk, ha nem lenne mindig háború! Halálra unnánk magunkat, aztán ott feküdnénk, kiterítve.
Na, akkor most, de tényleg: mikor kezdődik a menés? Hol lesz a haddelhadd? Micsoda? Lipótmezőn? Legyen úgy, ahogyan parancsolod. Csak adjál hozzá dzsípieszt, hogy odataláljanak a hadaim.
Ez meg mi? Ez a zaj! Nem tudnál halkabban kürtölni főnököm? Nem akarok még felébredni: addig jó nekem, amíg csak álmodom ezt a sok rémisztő hülyeséget.
