Szabó Bence: ennyi volt

Csanádi Dávid 2020. július 21. 07:04 2020. júl. 21. 07:04

A Magyar Vívó Szövetség tisztújító közgyűlésén 93-51 arányban Csampa Zsoltot választotta – egymás után harmadszor – elnökévé. Az eredmény azért érdekes, mert kihívója a kétszeres olimpiai bajnok kardvívó, Szabó Bence volt, aki korábban éles kritikával illette ellenfelét, aki kevésbé vívómúltjáról ismert, mint arról, hogy korábban a Fidesz országgyűlési képviselője volt. A miértekről és a jövőről azonban nem őt, hanem Szabó Bencét kérdeztük.

– Mi történt, hiszen úgy tűnt, hogy van esélye, kidolgozott, előremutató programmal futott neki az elnökválasztásnak.

– Egy amerikai mondás szerint, a győzelmet nem kell megmagyarázni, a vereségre pedig nincs kifogás. Ennek szellemében, én is csak arra vállalkozom, hogy elemezzem a történteket.

– Mi történt?

– A magyar szövetség maradt az egyetlen olyan Európában, ahol nem vívó az elnök. Ha úgy tetszik, mi vagyunk a kakukktojás.

– Előzetesen Ön is úgy látta, hogy van esélye?

– Három különböző emberrel mentünk végig a lehetséges szavazatok listáján. Egyszer úgy jött ki, hogy 78 szavazatom van, egyszer 81, egyszer pedig 82 lett. Ráadásul ezek csak azok voltak, akik biztosra mondták. Volt olyan, aki aztán az utolsó pillanatban írt egy sms-t, hogy odaadta a szavazatát az ellenfelem megbízottainak. Volt olyan is, aki az utolsó napokban fel sem vette nekem a telefont, pedig korábban száz százalékosan ígérte a támogatását. A szavazás reggelén rögtön nyolc-tíz ilyen esettel szembesültem. Pedig, ha úgy számoljuk, nem kellett sok: ha huszonegynéhány ember az ő oldaláról az én oldalamra áll, akkor egál lett volna, vagy minimális különbség.

– Amit mondott, az alapján éppen fordítva történt...

– Kőkeményen lerendezték ezt a kis klubokkal. Sok helyen mesélték, hogy a fideszes városvezetők beleavatkoztak, hogy katonai vezetésű kluboknál voltak „leszólogatások felülről”, és a sajtó egy része sem adott helyet nekem… De nem akarok minősíteni, ilyen világot élünk, én voltam naiv, pedig sokan figyelmeztettek, és mégis beleálltam.

– Vannak azért dolgok, amikbe az embernek bele kell állnia – már csak önmaga miatt is.

– Ez így van. Lehet, hogy nagyon szentimentálisan fog hangzani, de a bajnoktársaim, edzők, világnagyságok, akiket én ismertem a vívásban, és sokan közülük már csak fentről nézik, ami most folyik: Bay Béla, Nedeczky Laci bácsi, Fenyvesi Csaba, Kulcsár Győző, Zarándi Csaba, és még sorolhatnám… Szóval, úgy gondoltam, az ő örökségük  megérdemli, hogy beleálljak és megpróbáljak egy olyan szakmai vívószövetséget összehozni és vezetni, amely valóban a szakmáról szól, olyan hangulatban és olyan hosszú távú tervekkel, amiket ez a sportág megérdemel. Bennem volt, hogy én vagyok talán az utolsó a nagy bajnokok közül, aki még ebbe beleáll, és nem hátat fordít, és azt mondja, hogy nekem ennyi elég volt, hanem megpróbálok szembemenni, és a szakmát erősítve, valamit csinálni. De be kellett látnom, hogy ebben a rendszerben ez teljesen fölösleges volt.

– Akkor most mi lesz a magyar vívósporttal?

- A vívósportban – egy-két kiváló edző munkája révén – vannak műhelyek a magyar tehetségek számára. Az ő teljesítményükkel azért valahogy mindig alakul úgy az eredmény, hogy mögé lehessen bújni. De rengeteg olyan vívóklub van, ami gyakorlatilag csak papíron létezik, nincsenek benne vívók. A kampányunk során, találkoztam három-négy ilyen klubbal is. Csak szavazatok voltak mögöttük és semmi más. Ez nem viszi előre a magyar vívást szakmailag, pedig kéne, mert a nagy edzőink gyakorlatilag eltűnnek a vívásból, és nincs, aki átadja a klasszikus magyar technikát. Ennek megfelelően, az én programomban volt szó egy szakfelügyelői rendszerről. Szerettem volna, ha az egyes fegyvernemek nagy moguljai adnának iránymutatást, hogy miként kell fokozatosan oktatni, meg, hogy mi a magyar vívás filozófiája. Én úgy látom, hogy ez egyelőre nem működik. Ha valaki egyénileg érdeklődik, és odasodródik egy jó mester mellé, az megkapja ezt, aki pedig magától elkezdi a dolgokat csinálni, és két héten belül bajnokot akar nevelni, annak nem fog menni. De ez nem is jó, hiszen nem visz sehova.

– És mi lesz Szabó Bencével?

– Szabó Bence egy sportot kedvelő, kiegyensúlyozott, boldog családi életet élő ember, akinek nyilván a magyar sport szívügye. De mostantól a magyar sport számomra az, hogy Magyarországon sportolok.

– Azért figyelemmel fogja kísérni a vívósportot?

– Nem gondolom, hogy nekem ezzel foglalkoznom kéne. Sajnálom azokat, aki azt az 51 szavazatot adták. Tudom, hogy a rendszer hogy működik: aki nincs velem, az ellenem van. Nekik most nem lesz könnyű. Az elnök úr bebizonyította már jó párszor az én személyemmel kapcsolatban is, hogy rendkívül bosszúálló, és nem tiszteli a magyar vívás tradícióit. És ugyan titkos szavazás volt, de azért például a Vasas, a legnagyobb magyar klub, amely messze a legerősebb eredményeiben és létszámában is, nyíltan mögém állt.

– Szóval tényleg elég volt?

– Én ezt már a mai napon elengedtem, és boldogan biciklizem a kislányommal a Balatonon. Nekem nincsenek ebben az ügyben fájdalmaim. Tanulságos, szomorú történet, de elengedtem – ennyi volt.