Szájer József: az Extasy nem az enyém

HírKlikk 2020. december 1. 16:06 2020. dec. 1. 16:06

Közleményt adott ki Szájer József, a Fidesz EP-képviselője. Ezt mi is teljes egészében közöljük. Ebben elismerte, hogy ő vett részt a tiltott brüsszeli szexpartin.

„A belga sajtóban ma megjelent egy újsághír egy pénteki brüsszeli házibuliról, amelyen jelen voltam. A rendőrségi igazoltatás után jeleztem, hogy képviselő vagyok. Mert igazolvány nem volt nálam, a rendőrség az eljárást lefolytatta, szóbeli figyelmeztetésben részesítettek, majd hazavittek.

Kábítószert nem fogyasztottam, a rendőrségnek helyben felajánlottam, hogy készüljön hivatalos teszt, de ezt nem tették. A rendőrség szerint extasy tablettát találtak. Az nem az enyém, arról hogy ki és miképp helyezte el, nincs tudomásom. A rendőrségnek erről nyilatkozatot tettem.

Sajnálom, hogy megsértettem a gyülekezésre vonatkozó szabályokat, ez felelőtlenség volt részemről, az ezért járó szankciókat vállalom.

Vasárnap bejelentett lemondásommal levontam a személyes és politikai következtetést. Megkövetem a családomat, kollégáimat, a választóimat. Kérem őket, hogy botlásomat, harminc éves kitartó és elkötelezett munka fényében értékeljék"

Mint arról korábban mi is beszámoltunk, az Európai Parlament egyik magyar képviselője is részt vett azon a brüsszeli szexpartin, amit a rendőrség oszlatott fel.

Szájer lemondását követően a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja az MTI-hez eljuttatott közleményben azt írta:

Mi, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának tagjai a magunk és a teljes politikai közösségünk nevében köszönetet mondunk Szájer Józsefnek, akinek döntő szerepe volt abban, hogy a magyar polgári konzervativizmus és kereszténydemokrácia elfoglalhassa az őt megillető helyet az európai politikai színtéren.