Szakmailag alátámasztott eljárásrendet dolgoztak ki a harmadik oltásra

HírKlikk 2021. augusztus 1. 14:00 2021. aug. 1. 14:00

A harmadik oltásról Dr. Balkányi László orvosi tudásmérnök, Dr. Falus András immunológus, professzor emeritus, akadémikus, Dr. Ferenci Tamás klinikai biostatisztikus, habilitált egyetemi docens, Dr. Rékassy Balázs orvos, egészségügyi menedzser, Dr. Sarkadi Balázs kutatóorvos, akadémikus és Dr. Weltner János orvos kidolgozott egy új, általuk bővebbnek és szakmailag alátámasztottnak tartott eljárásrendet.

Tették mindezt amiatt, mert lovak közé dobott gyeplőként jellemezhető a harmadik oltásról az Nemzeti Népegészségügyi Központ és az Emmi által az oltóorvosok és a háziorvosok számára kidolgozott ajánlás.  A 12 oldalas, szakmai forrásmegjelöléssel ellátott „alternatív” eljárásrend ezen a linken érhető el.

A készítők szerint a központi ajánlás nem tartalmaz igazi szakmai támogatást, és az orvosra, valamint a páciensre bízza a döntést, ahelyett, hogy  tudományos bizonyítékokkal segítené azt – írta meg a 24.hu.

Azt írták, „Ennélfogva úgy éreztük, hogy a hazai egészségügy és érdeklődők megérdemelnek egy rövidebb és egy részletesebb szakmai ajánlást, (illetve közérthető táblázatot), meghatározva, kik azok, akiknek célszerű felvenni a harmadik oltást, és kik azok, akiknél inkább a járvány elleni védekezés egyéb módszereit válasszák egyelőre, és erősen feltételezhetik, hogy nincs még szükségük harmadik oltásra.”

A legfontosabbnak tartják az oltott, de valamilyen okból antitestes védettséggel nem rendelkezők, valamint a 60 év feletti, Sinopharm vakcinával oltott idősek, illetve a nagy kockázatú (például immunhiányos vagy szervátültetett) betegek harmadik oltását. Ezekhez képest, másodlagos feladat a további harmadik oltások beadása, ezért javasolják egy független szakértői grémium felállítását, amely a harmadik oltás kérdését, illetve a betegségen átesettek oltásának kérdését folyamatosan vizsgálja, és tudományos bizonyítékokon nyugvó javaslatokat tesz. Javaslatuk példát is szeretne mutatni az átlátható, tudományos igényű, bizonyítékokon alapuló döntéshozatalra, amelynek fejlesztése a hazai egészségpolitika fontos jövőbeli feladata.

Azt írják, „Ehhez egy részletes szakmai véleményt készítettünk, amelyben tisztázzuk a harmadik oltás orvosi indokait, kiemeljük a veszélyeztetett csoportokat, ismertetjük a harmadik oltás beadására vonatkozó immunológiai és – egyelőre kevés – empirikus adatot, valamint áttekintjük a nemzetközi gyakorlatot és prioritásokat.”

Falus Andrásék szerint a jelenlegi eljárásrend forrásait tekintve, nem transzparens, tudományos alátámasztás nélküli és több ponton is aggályos, ezért célszerű lenne a lehető leggyorsabban átalakítani, illetve pontosítani a járványügyi munka támogatása, a magyar lakosság mind jobb védettségének elérése és az oltási program iránti közbizalom megnyerése és fenntartása érdekében.

Kiemelik azt is, hogy a harmadik oltás mellett alapkérdés azok védettségének biztosítása, akik egyáltalán semmilyen oltást nem kaptak még. Mindehhez szükséges a vakcina-visszautasítás okainak jobb megértése, az átoltottság területi, demográfiai, szocioökonómiai egyenlőtlenségeinek feltárása és ez alapján megtervezett intézkedések végrehajtása.

Balkányi László egy néhány nappal ezelőtti interjúban már kifejtette, hogy szakmailag használhatatlannak tartja a harmadik oltásra vonatkozó ajánlást.

Orbán Viktor július 16-án jelentette be, hogy aki igényli, kaphat harmadik oltást. A bejelentés előtt az alternatív eljárásrendet kidolgozó szakemberek közül többen hangsúlyozták, hogy sürgősen újra kéne oltani a kínai vakcinát kapott időseket.

Forrás: 24.hu


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom