Szembement a Fidesz Orbán Viktorral – Mégis bezárhatják az iskolákat
Annak ellenére, hogy a miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjújában még azt közölte, hogy a közoktatási intézményeket azért nem zárják be, mert a gyermekeket nem fertőzi meg a vírus vagy megbetegedés nélkül megy át rajtuk, néhány órával később, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az újságírókat arról tájékoztatta:
„valamennyi parlamenti párt egybehangzóan az iskolák hétfői bezárása mellett foglalt állást a koronavírus terjedése miatt a pénteki hétpárti megbeszélésen."
Mint mondta: ezt fogja a kormány felé tolmácsolni, és várhatóan 24 órán belül döntést hoznak.
Komoly felháborodást okozott a miniszterelnök pénteki interjúja. Amellett, hogy azt állította, hogy a gyermekeket nem fertőzi meg a vírus, azt is mondta: ha bezárják az iskolát, az a tanév végét jelenti, a tanároknak fizetés nélküli szabadságra kell menni.
Az interjú után az ellenzéki pártok és a pedagógus szakma egyaránt reagáltak Orbán Viktor nyilatkozatára. Az interjút követően, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) közleményben jelezte, nem fogadja el, hogy a tanárok nem kaphatnának juttatást az iskolabezárás idejére.
Az érdekvédők azzal sem értettek egyet, hogy az iskolabezárás feltétlenül a tanév végét jelentené, hiszen a köznevelésről szóló törvény, illetve az idei tanév rendjét szabályozó rendelet több lehetőséget is kínál az elmaradt tanítási napok pótlására. A törvény szerint, akár hatnapos is lehet egy tanítási hét, amikor pótolni lehet az elmaradt tananyagot.
A szakszervezet közleményében megismételte előző napi sajtótájékoztatóján elhangzott álláspontját, azaz az intézmények bezárása azért fontos, mert bár a fiatalok megbetegedési rátája alacsony, nagy veszélyt jelentenek vírushordozóként.
„RÁADÁSUL A PEDAGÓGUSOK ÉS OKTATÁSBAN DOLGOZÓK ÁTLAGOS ÉLETKORA MAGAS, 48-50 ÉV, AZ Ő VÉDELMÜK ÉRDEKÉBEN IS SZÜKSÉGES AZ INTÉZMÉNYEK MIELŐBBI BEZÁRÁSA."