Szijjártó, a hivatásos félrevezető

Sebes György 2021. november 3. 16:20 2021. nov. 3. 16:20

Magyarországon minden rendben van. Egyebek között erről nyugtatta meg az ENSZ illetékes szervezetét a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter a jogállamiság és az emberi jogok helyzetéről tartott előadást Genfben.

És nem szakadt le a plafon. 

Ez kétségkívül a svájci építészetet dicséri. Genfben ülésezett ugyanis az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa, amely rendszeresen értékeli a tagállamok emberi jogi helyzetét, feltárja a hibákat, illetve ajánlásokat fogalmaz meg. Minden ország ötévente kerül sorra, Magyarország most. Már harmadszor egyébként, mióta 2008-ban elkezdték ezeket az eljárásokat. Ezúttal pedig a világban össze-vissza repkedő külgazdasági és külügyminiszter örvendeztette meg a résztvevőket a magyar kormány álláspontjával. Szinte minden mondata – amelyeket az adófizetők pénzéből fenntartott állami hírügynökség tett közzé – olyan, ami enyhén szólva is vitára ingerel. 

Azzal kezdte például, hogy a kormány mindig kész a párbeszédre konkrét ügyekről, jogszabályokról. Valóban szoktak konzultációkat tartani. A kiindulópont az, hogy mindig a kormánynak – konkrétan: Orbán Viktornak – van igaza. És gondoskodnak is róla, hogy a végén – erőfölényüket minden területen kihasználva – ez is jusson érvényre. A párbeszéd készségéhez Szijjártó Péter mindjárt hozzá is tette, hogy határozottan elutasítják azokat az állításokat, amelyek kétségbe vonják Magyarország demokratikus jellegét. Ami a hatalom nézőpontjából persze teljesen igaz. Működik a parlament, minden demokratikus intézmény, nézetei miatt senkit nem visznek el, látszólag minden rendben van tehát. Hát istenem, a fékeket és ellensúlyokat kicsit kiiktatták és gondoskodtak róla, hogy csakis és kizárólag az ő akaratuk érvényesüljön, de emiatt legfeljebb a választókat lehet hibáztatni, akik már háromszor is lehetőséget teremtettek a kétharmadra. 

Ha pedig valami nem stimmelne – fejtegette tovább a külügyminiszter –, azt a nép sosem tűrné. Ennek kapcsán azzal érvelt, hogy a magyarok egész történelmükben a szabadságért küzdöttek. Mint mondta, ez a legfőbb garanciája a demokráciának, ha ugyanis bármilyen kormány megsértené a nép alapvető jogait, akkor arra megfelelő válasz érkezne. Fájdalom, e válasz mibenlétét nem részletezte, így talán sosem tudjuk meg, mit tenne adott esetben a nép. Idáig eljutva viszont – mondhatni: természetesen – Szijjártó Péter kikérte magának a Magyarország jogállamiságát az utóbbi években ért bírálatokat. Ezeket politikailag motiváltnak nevezte és egyetlen okául azt jelölte meg, hogy „a nemzetközi liberális fősodor” nehezen viseli el, hogy jobboldali, kereszténydemokrata kormány van hatalmon. Márpedig ők hazafias politikát folytatnak, mindig a nemzeti érdekeket követik és kitartanak a nemzeti identitás mellett. 

Ezzel összefüggésben Szijjártó miniszter nem mulasztotta el megjegyezni, amit a magyar politikusok már régóta ismételgetnek, miszerint az Európai Unió viszont egyre távolabb kerül azon alapértékeitől, amelyek erőssé tették. A közösség és az egész kontinens szerencséje, hogy Magyarország továbbra is ragaszkodik ezekhez az értékekhez, hiszen így legalább van valaki, aki emlékeztetheti az eltévelyedett államokat és politikusokat, mi a helyes út. Arról pedig igazán nem tehetnek Budapesten, hogy ezen a sztrádán majdnem mindenki szembejön.

Nemrég portálunkon is idéztük azt az interjút, amelyet a hazai média helyzetéről egy észt lapnak adott a külgazdasági és külügyminiszter. Észtország viszonylag messze van, Genf – és az ENSZ – egy kicsit közelebb, de ez a jelek szerint egyáltalán nem zavarja a nyilatkozót. Hajtogatja, amit előírtak neki. Külön pech, hogy emiatt időnként ténybeli tévedések is becsúsznak mondandójába. Mint nemrég Párizsban, amikor a jelenleg nem létező magyar drogstratégiáról beszélt. Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában ilyesmi nem fordult elő, csak olyanok hangzottak el, amiktől néha akár a plafon is leszakadhatott volna. 

Elővette például egyik kedvenc témáját, a sajtószabadság helyzetét. És képes volt azt állítani, hogy Magyarországon a piacvezető médiumok minden szegmensben kormányellenesnek számítanak. Vagyis – ezek szerint – az semmit sem jelent, hogy az elvileg közszolgálati média a hatalom szócsöve lett, s megannyi újság, rádiók, tévék, sőt jónéhány portál is a Fidesz – valamint a kormány – propaganda-termékének nevezhető. Miközben nagyrészt ezek jutnak el az ország szinte minden pontjára. Szijjártó elismeri persze, hogy napjainkra kiépült a konzervatív média is Magyarországon, csak úgy tesz, mintha – ennek ellenére – csak a baloldalinak és liberálisnak nevezett orgánumok hatnának mindenütt. 

Már megszokhattuk, hogy a jelenlegi hatalom a határokon belül mindenkit vaknak, süketnek és hülyének tekint. Ez politikájának egyik alapeleme és mozgató rugója. A külügyminiszter most ugyanezzel a módszerrel igyekezett elámítani a genfi meghallgatás résztvevőit. Mintha jelenlegi világunkban nem lehetne minden közlést, állítást, valamint csúsztatást és hazugságot perceken belül ellenőrizni és helyre tenni. Kísérletezni persze lehet azzal, hogy félrevezessék a világot, a híveiket és még saját magukat is. De ezzel elsősorban önmagukról állítanak ki bizonyítványt. 

És azért az nem elég, hogy nem szakad rájuk a plafon.