Szijjártónak az arcába vágták egy nemzetközi konferencián, hogy hazudik

HírKlikk 2019. június 8. 17:33 2019. jún. 8. 17:33

Pozsonyban, a GLOBSEC-fórumon vett részt a magyar külügyminiszter egy panelbeszélgetésen cseh, román és szlovák politikusokkal, ahol szó esett az Orbán-kormány CEU elleni hadjáratáról is.

Szijjártó Péter mikor éppen azt fejtegette, hogy az Orbán-kormány egyáltalán nem üldözte el a Soros György alapította egyetemet a felsőoktatási törvény hírhedt 2017-es módosításával, a CEU képzései pedig nincsenek is akkreditálva az Egyesült Államokban, akkor a University of Oxford történész professzora, Timothy Garton Ash Kelet-Európa-szakértő a közönség soraiban megkapta a mikrofont.

„Amit ön a CEU-ról mondott, egyszerűen nem igaz. A teremben tartózkodó személyek legnagyobb része tudja, a CEU-t arra kényszerítették, hogy elhagyja Magyarországot”

– idézi az Új Szó Timothy Garton Asht, Szijjártó Péter azonban válaszul csak hazugságnak nevezte, amit a történész professzor mondott.

Timothy Garton Ash ezután számon kérte Szijjártó Péteren a CEU kifosztását, a kutatóintézetek elvételét célzó kormányzati kísérleteket. A külügyminiszter ezt azzal rázta le, hogy az MTA ezután is szabadon dönthet a saját bevételből származó források felett, az állam által adott támogatás felhasználásába azonban az Orbán-kormány is bele akar szólni.

Kitért a magyar jogállamiságot érő kritikákra, amelyeket elintézett azzal, hogy a Fidesz jelentős támogatást élvez a magyar társadalomban.