Tanév közben küldték el az iskolaigazgatót Gyömrőn
Megszűnik a gyömrői II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola igazgatójának megbízatása – értesült a Gyömrői Hírhatár.
Arról egyelőre nincs publikus információ, hogy a Monori Tankerületi Központ miért kezdeményezte Pamlényi Csilla munkaszerződésének közös megegyezésen alapuló megszüntetését. Önkormányzati értesülések szerint, a szakmai indokok mellett, nem egyszer szülői panaszok is eljutottak a tankerületi központba.
Emellett a Rákóczi iskolát korábban többször érte az a kritika, hogy az intézmény vezetése túlságosan nagy teret enged a politikának az intézmény falai között – ami törvényileg is problémás.
Helyi forrásaink szerint, az igazgatónő az önkormányzati kampány idején, rendszeresen teret engedett a politikai megnyilvánulásoknak. A végül nyertes Gyenes Levente polgármester melletti szimpátiáját demonstrálandó, többek között kampánypoharakat és tornazsákokat is osztogattak.
Információink alapján, a tankerület többször figyelmeztette, hogy az intézmény munkájával, a pedagógiai feladatokkal foglalkozzon és iskolaigazgatóként tartsa távol a politikától a rá bízott intézményt. Mindezt figyelmen kívül hagyta – amint a szülők hivatalosan megtett panaszaira sem reagált érdemben.
Az új intézményvezető személyének bejelentésére csak később lehet számítani. Addig várhatóan a jelenlegi igazgatóhelyettest bízzák meg ideiglenesen az iskola vezetésével.