Tarr Béla cáfolja az Origo Novák Emilt fényező hazugságát

HírKlikk 2020. október 18. 08:20 2020. okt. 18. 08:20

A kormányhoz nagyon közeli Origo azzal próbálta igazolni a színművészeti egyetemre rektorhelyettesnek kinevezett Novák Emil érvényességét, hogy azt írta róla: a nemzetközi hírű rendező, Tarr Béla filmjében is dolgozott operatőrként. Tarr Béla a Magyar Narancs internetes oldalán cáfolja az Origo értesülésként eladott álhírét.

„Novák Emil lett a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) általános rektorhelyettese. A Balázs Béla-díjas operatőr-filmrendező nevéhez olyan filmek és televíziós produkciók fűződnek, mint Maár Gyula nagyszerű filmjei, aztán Tarr Béla remekműve, a Werckmeister harmóniák, vagy éppen a szintén jelentős műalkotás, az Utolsó jelentés Annáról című Mészáros Márta-film” – idézi Tarr Béla az Origo által felsorolt, Novák Emilhez köthető érdemeket. A rendező megjegyzi, hogy az operatőr kinevezését az SZFE diákjai nem tartják legitimnek, majd ismét az Origót idézi, mely portál azt írja, hogy „Novák operatőrként dolgozott Tarr Béla említett filmjén, amit azóta is a világhírű rendező egyik legjobbjának tartanak”.

Tarr a Magyar Narancs online oldalán a Színház Online nyomán megjegyzi: elhatárolódik attól az állítástól, hogy Novák a Werckmeister harmóniák operatőre lett volna. „Felháborított, hogy Novák Emil a Werckmeister harmoniák operatőreként tünteti fel magát. Novák Emillel csak három napot forgattunk, amiből sajnos csak egy jelenetet tudtunk használni az elkészült filmben. Menet közben világossá vált együttműködésünk lehetetlensége. Ennek okait az ő maradék méltóságának védelmében nem részletezném. Ezúton szeretném világossá tenni, hogy a Werckmeister harmóniák fő és meghatározó operatőre Medvigy Gábor volt” – idézi Tarr közleményét a Színház Online.

„Ezt azért írtam le mert tiltakozom az ellen, hogy filmünket bármilyen vonatkozásban is felhasználják az SZFE megszállására” – zárja sorait a rendező.