Teljes az információhiány, az oktatók sem sejtik a pécsi egyetem jövőjét
A Pécsi Tudományegyetem hallgatóinak és alkalmazottainak keddi plénuma elutasította a PTE alapítványi fenntartási modellre történő átalakítását. Egyúttal felszólították a szenátus tagjait, hogy széles körű felmérések hiányában, szavazzanak nemmel a modellváltásra. A szenátus csütörtöki ügydöntő ülését elhalasztották, mivel fogalmuk sincs, hogy ki és mit akar az egyetemmel.
Az SZFE története és a Szegedi Tudományegyetem körüli feszültségek tapasztalatával már felkészültebben áll a tervezett modellváltás előtt a Pécsi Tudományegyetem, illetve annak hallgatóiból alakult Free PTE csoport. Az eddigi egyetemi érdekképviseletektől némileg eltérő módon, a helyi egyetemi hallgatói önkormányzat (EHÖK) egyként a diákok mellé állt és már közösen megfogalmazott konkrét elvárásokkal készülnek a modellváltásra.
Feltételeik közt szerepel többek közt, hogy a rászoruló hallgatók a jövőben is kaphassanak szociális és tanulmányi ösztöndíjakat, a hallgatói önkormányzatok továbbra is jogosultak legyenek a feladatellátásukhoz biztosított tárgyi és pénzügyi lehetőségekre, valamint gazdálkodási jogosultságokat igényelnek.
Alapfeltételnek tekintik továbbá, hogy egy esetleges modellváltás esetén a továbbiakban is biztosításra kerüljenek bizonyos hallgatói jogok és jogosultságok: véleményezési és egyetértési jog a hallgatók térítési és juttatási ügyeit meghatározó szabályzatról, vagy a tanulmányi- és vizsgarendet meghatározó szabályzatról. Ez az egyetértési jog garantálja ugyanis, hogy a jövőben sem lesz lehetséges hallgatói egyetértés nélkül átírni a tanulmányokat, juttatásokat meghatározó peremfeltételeket.
Feltételeik között szerepel, hogy az egyetem legfőbb döntéshozó szerveiről, a szenátusról, a kari tanácsról, vagy a kari tanulmányi bizottságokról ők is szavazhassanak.
A hallgatókból alakult Free PTE ennek ellenére sem tétlenkedett és az EHÖK felé továbbította a nem reprezentatív, de valós szavazati eredményeket, amivel a diákok véleményét igyekeztek kikérni a modellváltással kapcsolatban. Ennek eredményeként az általuk készített online kérdőíves felmérésük – mivel az egyetemi NEPTUN rendszer használatára nem kaptak engedélyt – az alábbi eredményt hozta: 2184 válasz érkezett, ezekből hallgatói válasz 1496 (68,45 százalék). A hallgatói válaszok megoszlása a modellváltással kapcsolatban arra a kérdésre, hogy akarja-e a modellváltást: 596 igen (39,8% százalék); 714 nem (47,7 százalék); 186 nem tudom (12,4 százalék).
A PTE egyetemi polgársága legalább tudja, hogy mit akar, ellentétben a kancellári és rektori vezetéssel, akiknek pillanatnyilag fogalmuk sincs arról, hogy kik, miként, milyen feltételek mellett, milyen formában és szándékkal kívánják őket alapítványi modellként működtetni a továbbiakban. Legalábbis ezt igazolja az a döntés, amivel a csütörtöki szenátusi ülésen – akárcsak a szegedi egyetem esetében – január 29-re halasztották az alapítványi formáról szóló szavazást.
Több mint meghökkentő, hogy minderről lényegében nem tehet az egyetemi vezetés, ugyanis információink szerint gyakorlatilag fogalmuk sincs a váltás részleteiről – legalábbis erről számolt be a Hírklikknek a Free PTE csoport aktivistája.
Fekete Lilla, a PTE művészeti kar ötödéves hallgatója portálunknak elmondta, hogy a csütörtöki ülésen lényegében egy szó sem esett az egyetem modellváltásáról, leginkább adminisztrációs kérdésekkel foglalkoztak a küldöttek. Az alapítványi kérdésről az első percekben döntöttek, miszerint elhalasztják a döntést többek között azért, mert még folynak a kari egyeztetések e témában:
– Ez persze nekünk hatékony haladék és úgy tapasztaljuk, hogy kezdenek észbe kapni az egyetemi vezetésben is, hogy informálni kellene a hallgatókat, csak úgy tűnik, hogy sem a kancellár, sem a rektor, sem az egyetem vezetése lényegében semmilyen érdemi információval nem rendelkezik a rohamtempóban erőltetett átalakítás részleteiről. Mivel a hallgatók egyértelműen és határozottan jelezték, hogy semmilyen információról nem értesültek, a kari tanácsok is, a szenátusi ülések is nyilvánosan – online - zajlanak, de egyelőre ettől sem lettünk okosabbak – tudtuk meg a Free PTE aktivistájától. Hogy miként sikerül a hátralévő egy hét alatt egy erős egyetemi álláspontot kialakítani a csaknem 20 000 diák véleményéből, arra a Free PTE több megoldáson is dolgozik, aminek az első lépése volt a napokban megszervezett szavazás is. Egyértelmű szándékuk, hogy az ügydöntő szenátusi ülésre begyűjtik a hallgatók alapítványi működéssel kapcsolatos álláspontját és ennek tolmácsolását az EHÖK akkreditált képviselőin keresztül a szenátusnak is elfogadásra ajánlják.
– Abban egyetértünk, hogy nem alapvetően az alapítványi forma ellen tiltakozunk, hanem azt akarjuk elérni első körben, hogy a kuratóriumi tagságot ne a politika határozza meg, hanem az egyetemet képviselő, köztiszteletben álló személyek alkothassák. Csak az a fura helyzet van, hogy ők, az egyetem vezetői sem tudják, kiket is terveznek az egy hét múlva megszavazni szándékozott alapítványi modell kuratóriumába. Eddig egyetlen név sem ismert a tervezett tagságból. 19-én szerveztünk egy nyilvános plénumot, amin megjelent Miseta Attila rektor úr is és egy szót sem ejtett erről.
S hogy mire lehet elég a döntésig hátralévő idő, arról öntevékenyen maguk gondoskodnak – egyelőre. Több hallgatói fórumot is szerveznek, amin a hallgatói önkormányzat képviselői begyűjtik a diákok álláspontját, a felmerülő kérdéseket, az időközben befutó információkat egyeztetik és a szenátusi ülésre már igyekeznek egy egységes hallgatói álláspontként prezentálni:
– Addig lényegében napról-napra alakul a helyzetünk, ha kell, a lehetőségek adta keretek közt alkalmazható nyomásgyakorlást is kidolgozunk, amivel kellő pillanatban a véleményünket, elvárásainkat megerősíthetjük. De az igazsághoz tartozik, hogy jelenleg az oktatóink körében is teljes a bizonytalanság és az információhiány. Lényegében fogalmuk sincs, hogy miről akarják őket megszavaztatni egy hét múlva és a számukra is érthetetlen ez a kapkodás, amivel a modellváltást rájuk akarják erőszakolni – nyilatkozta a Hírklikknek Fekete Lilla, a PTE hallgatója, a Free PTE csoport aktivistája.