Thürmer Gyula és a Fidesz flörtje

Kardos Ernő 2019. augusztus 14. 14:28 2019. aug. 14. 14:28

A Munkáspárt elnöke váratlanul bejelentette, hogy elindul a budapesti főpolgármesteri posztért. Ehhez 20 ezer jelölést össze kéne gyűjteni, miközben 2 millió állampolgárból Thürmer pártjára legutóbb alig több, mint négy ezer ember szavazott a fővárosban.

Akár legyinthetnénk is, ahogy néhányan meg is teszik, amikor szóba kerül Thürmer Gyula főpolgármester-jelöltsége. Végül is tényleg: Thürmer, politikai értelemben egy teljes teljesen súlytalan figura, akinek pártja a legutóbbi országgyűlési választáson a szavazók mindössze 0.2 százalékát szerezte meg. Országosan ez legfeljebb néhány ezer veterán voksát jelenti, egészen pontosan 15 ezret. Egy éve Budapesten 11 kerületben sikerült megfelelő számú ajánlást szerezni, s alig több mint 4 ezer ember szavazott a Munkáspártra. 

Még az sem különösebben érdekes, hogy a párelnök, Thürmer rokonsága valósággal megszállta a Munkáspártot. Az Index értesülései szerint Thürmer lánya, Marianna – aki korábban szerepelt már a párt európai képviselő-jelöltek listáján is – a párt nőtagozatát irányítja. S a hírek szerint az elnök úr felesége is bekerült a központi bizottságba, s egyben vezeti a külügyi irodát. Ugyancsak az Index írta meg – s eddig nem cáfolta senki -, hogy Thürmer barátnője, a párt alelnökeként tevékenykedik, kezében van a pártkassza kulcsa is. Ezen aztán felháborodtak a párt tagjai, s még kulcsemberek vidéki pártvezetők is elhagyták a Munkáspártot, emiatt a szervezet ma már leginkább családi vállalkozásként működik.  

Mindezt persze fájlalják a Munkáspártot elhagyó veteránok, és az elégedetlenkedők hiába kürtölték világgá, hogy Lenin elvtárs szép szavaival szólva „a párt könnyen a történelem szemétdombjára kerül.” Viszont a Munkáspárt vezetése azonban közleményben tudatta mindenkivel, hogy a „párt munkája a Központi Bizottság és a kongresszus döntéseivel összhangban folyik, a pénzügyi-gazdálkodási munka körül is rendben van minden. Jobb, ha mindenki ahhoz tartja magát, hogy a történtek megfelelnek a párt irányvonalának. Ami pedig a lényeg, tehát a pénz! Legutóbbi választási kudarcért a párt egy vasat sem kapott. De mint a többi kamupárt, állítólag ők is kaptak támogatást és az erre a célra kiutalt pénzeket visszafizették. Ámbár amikor egy korábbi interjú alkalmával Thürmer urat erről a témáról faggattam, lecsapta a telefont.

Szóval ennek a pártnak a képviseletében jelentkezett be Thürmer Gyula a budapesti főpolgármesteri küzdelembe. Egyszer már majdnem megtette, de 2014-ben nem tudott elég ajánlást gyűjteni. Ennek tanulságaként két éve már Salgótarjánban indult, ahol megszerezte a legutolsó helyet. Thürmer Gyula mindenekelőtt harmóniát és rendet szeretne a fővárosban, ennek érdekében sok illemhelyet nyitna. Ezen kívül bérlakásokat, rendes utakat is. A Thürmer programját bemutató sajtótájékoztatón felsorakozott az M1 Híradója mellett a Hír TV is, ami pontosan jelzi, hogy a háttérből komoly kormányzati hátszelet kap a Munkáspárt. A téma ismerői úgy tudják, hogy Thürmer pártja jelentős pénzügyi támogatást kap, ennek egy részét külföldről. Különben mi értelme lenne évtizedeken keresztül Thürmer szerepét eljátszani.

A kormány kamupárt-programját ismerve ez még mindig így is teljesen érdektelen, hiszen a bevezetőben említett 11 budapesti kerületben 4 ezer szavazó elég jelentéktelen ahhoz, hogy bárki komolyan vegye az oszlásnak indult Munkáspártot. A választási szakértő Tóth Zoltán szerint azonban világosan kell látni, hogy kormány és ellenzéke között ma a fővárosban fej-fej melletti, tehát kiegyenlített a küzdelem. Miután a Fidesz választási csapata veszélyben érzi Tarlós pozícióját, ezért ráhajtott a Munkáspárt maroknyi, 4 ezer választójára is. Egyenlő szavazatszám esetén ugyanis egyetlen voks is eldöntheti a választást. Ezért vetik be a vasalt heréjű Berki Krisztiánt, s még nem tudható, hogy beáll-e ugyanebbe a sorba Puzsér Róbert, vagy a liberálisok honlapján mindeddig főpolgármester-jelöltként megjelenő Sermer Ádám.

A felsoroltak elindulása kizárólag a Fidesz számára kedvező, mert minden egyes rájuk leadott szavazattal gyengítik az ellenzéket. Valószínű ez lehet Thürmer valódi célja is, aki egy gyenge pillanatában elárulta, hogy szívesen elmenne Tusványosra. Talán majd azt is kiérdemli...