Tízmilliókért teszteltetik Orbán közvetlen környezetét
Bár szakértők egy éve folyamatosan mondják, hogy kevés teszt készül, ezt a kormány mindig lesöpri. De ha saját magáról van szó, akkor a kabinet nem spórol a tesztekkel.
A koronavírus magyarországi elterjedése óta viták tárgya, hogy elegendő tesztet végeznek-e Magyarországon. Szakértők és ellenzéki megszólalók is keveslik az elkészült teszteket. De a WHO ajánlása alapján se állunk túl jól, mert a világszervezet ajánlása szerint akkor végez egy ország elegendő tesztet, ha a pozitívak aránya nem haladja meg az öt százalékot és meglehetősen ritka, hogy ezen belül maradna a pozitivitás.
Éppen ezért, a kormány honlapján szórványosan elérhető szerződéslista alapján megnéztük, mennyit költ a kormány, ha saját tagjairól, illetve tárcái munkatársairól van szó. Meg lehet állapítani, hogy ha magukról van szó, akkor nem takarékoskodnak a tesztekre költött pénzzel. Mondjuk, az például nem derül ki, hogy a Honvédelmi Minisztérium mennyi pénzt költött PCR-tesztekre, mert csak a 2019-es szerződéslistáját tette közzé tavaly decemberben. Fura módon, az Emberi Erőforrások Minisztériuma – legalábbis a szerződéses listái alapján – nem költött dolgozói tesztelésére, pedig ehhez a tárcához tartozik papíron az egészségügy. Ugyancsak nem lelni a Belügyminisztérium szerződései közt tesztelésre vonatkozó tételt, és az agrártárcánál se leltünk ilyesmire.
Az Innovációs és Technológiai Minisztériumnál szintén abba ütköztünk, hogy csak tavaly szeptemberig lelhetők fel a szerződései, addig nem költött tesztelésre. Az igazságügyi tárcánál hasonló problémákba ütköztünk: csak tavaly júniusig elérhetőek a szerződések, addig pedig nincs tesztelésre szerződésük. A Pénzügyminisztérium pedig tavaly szeptemberig nem költött dolgozói tesztelésére.
Sőt, a Gulyás Gergely vezette Miniszterelnökség is csak általános szerződést kötött a „Miniszterelnökség munkatársai részére diagnosztikai vizsgálatok elvégzése” tárgyában a a Complex Medical nevű céggel, ebbe persze a PCR-tesztek készítése is belefér és legfeljebb 14,5 millió forint plusz áfa költhető el a társaságnál.
Van azonban három olyan minisztérium, amelyik nem is szégyelli, hogy PCR-tesztekre költ. A legtöbbet eddig a Szijjártó Péter vezette külügy költött tesztekre. „Az ideiglenes külföldi kiküldetéshez kapcsolódó tesztelési feladatok teljes körű elvégzése” címén 17 millió 780 ezer forintot fizethetnek a Nemzeti Népegészségügyi Központnak. Szintén költenek tesztekre Orbán Viktor közvetlen környezetében, a Miniszterelnöki Kormányiroda 5,8 millió forintot fizet vezetői és munkatársai tesztelésére a Merkely Béla irányította Semmeilweis Egyetemnek. Szintén bennük bíznak Rogán Antal minisztériumában: a Miniszterelnöki Kabinetiroda 9,75 millió forintért rendelt október közepén tesztelést. Vagyis dokumentálhatóan Orbán Viktor közvetlen környezete számíthat közpénzből Covid-tesztekre, amikre összesen valamivel több mint 32 millió forintos keret áll rendelkezésre.