Több magyarországi települést érint a vízhiány

HírKlikk 2024. augusztus 6. 09:00 2024. aug. 6. 09:00

Jelentős mértékű vízhiányt okozott vasárnap és hétfőn a szlovén-magyar és horvát-magyar határ menti térségben az a meghibásodás, ami a Dél-zalai Víz- és Csatornamű Zrt. által működtetett ivóvízrendszeren történt.

A szolgáltató a reggeli órákban Murarátka, Muraszemenye, Csörnyeföld és Szentmargitfalva községek fogyasztóinak jelezte az átmeneti üzemzavart, majd röviddel később ezt kiterjesztették Lovászi, Dobri, Tornyiszentmiklós és Kerkaszentkirály településekre is.

Gyergyák Zoltán, Murarátka polgármestere a zaol.hu-nak elmondta: vasárnap este negyed tízkor kapott jelzést arról, hogy a Petőfi utcában az úttesten folyik a víz. Jelentették ezt a szolgáltatónak, amelynek munkatársai megkezdték a hiba elhárítását. A falubeliek hétfőn azonban újabb helyszíneken, a Zrínyi utca két különböző pontján tapasztaltak csőtörésre utaló jeleket, emellett egyes helyi lakosok arra is panaszkodtak, hogy a háztartásokon belül – például a bojlerek szelepeinél – szivárog, csöpög a víz. 

Csörnyeföld polgármestere, Hóbor-Sztrahia Krisztina szintén arról számolt be érdeklődésünkre, hogy az első üzemzavar még vasárnap este keletkezett. Ezt a hibát ugyan megjavították, de hétfőn szintén akadozott a szolgáltatás a térségben. Az érintett falvakban jelenleg sincs vezetékes ivóvíz, a lakosság számára így vízszállító járművekkel igyekeznek az ivóvizet biztosítani. A szolgáltató a délutáni órákra ígéri a teljes helyreállítást, amely után átmeneti vízminőség-változásra, illetve vízelszíneződésre kell számítaniuk a felhasználóknak.

Forrás: zaol.hu