Többen halnak meg Covid-osztályon, mint a Covid-intenzíven
A kórházakban dolgozóknak körlevélben tiltották meg, hogy a sajtónak nyilatkozzanak. Egy rezidens azonban az mfor.hu-nak elmondta, mit tapasztalt az egyik budapesti kórház Covid-osztályán.
A körlevél szerint tilos nyilatkozni, bármit elmondani, bármire utalni, elméletileg a hozzátartozóknak sem lehetne mondani semmit. A rezidens ezért név nélkül nyilatkozott az mfor.hu portálnak.
A belgyógyászati osztály alakult át Covid-osztályá, ami nem azonos a Covid-intenzívvel. „Pedig igen sok minden épp itt dől el" – mondta az osztályon dolgozó rezidens. „Például nálunk többen halnak meg itt, mint bent, az intenzíven. Betegből is ötször-hétszer több van nálunk. Ennek egyszerű az oka: nem jut be mindenki az intenzív osztályra. Mert még nincs, vagy már nincs szüksége rá. Utóbbiból van több."
Sokak lázlapjára ez kerül fel: „a beteg javulása intenzív kezeléstől nem várható, komfortterápia javasolt”. Ez azt jelenti – mondja –, hogy fájdalomcsillapítót, esetleg morfiumot adunk, megy az oxigén nekik és a hozzátartozók 'életvégi látogatását' kell megszervezniük. Ezekről a betegekről lemondtak, számukra voltaképpen ez egy elfekvő.
Itt naponta mérlegelni kell, kiben van több „ráció”, mert akit jobb eséllyel meg lehet menteni, azt veszik fel az üres intenzíves ágyra. A Covid-intenzív osztályokon számtalanszor kell használni az etikai protokollt, amit tavasszal dolgozott ki a Magyar Orvosi Kamara. Ez békeidőben is működik egyébként, csak nem volt ilyen részletesen kidolgozva. Hiszen az intenzíves osztályok mindig is túlterheltek voltak, télen több az infarktusos, nyáron több a balesetes, amikor túlnőhetik a betegszámok az ágyszámot, akkor mérlegelni kell. Ez létező probléma, és a gazdagabb országokban is jelen van, csak ritkábban, mint nálunk.