Totyik Tamás: Magyarországon a minőségi oktatás tudatos leépítése folyik

– A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a 2020. október 1-jei létszámjelentés alapján, az előző évihez képest több mint 3000-rel kevesebb az oktatásban dolgozó pedagógusok száma. Azóta nőtt vagy csökkent a létszám?

– Ezt nem lehet tudni, mert csak az októberi statisztikai adat van meg.

– Nincs napi követés?

– A tankerületeknél és a szakképzési centrumokban biztos van, de az adatokat nem szívesen hozzák nyilvánosságra. A Pedagógusok Szakszervezete közérdekű adatigényléssel fordult a közelmúltban minden szakképzési centrumhoz és tankerülethez, a Magyar Államkincstárhoz, a Klebelsberg Központhoz és a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatalhoz, hogy szeptember óta hány pedagógus volt összesen táppénzen, ebből hányan voltak koronavírusosak, hány napot voltak a járvány miatt távol, hány fő hagyta el a pedagóguspályát 2020 szeptembere óta és így tovább. Mindenhonnan azt a választ kaptuk, hogy rendkívül megterhelő ez az adatigénylés, és élni kívánnak a jogszabály adta hosszabbítással. Én arra lennék kíváncsi, akkor miért költöttünk tízmilliárd forintot a Közoktatási Információs Rendszer, valamint a Szakképzési Információs Rendszer kiépítésére, mert ezeken keresztül néhány kattintással minden adat megkapható. Vagy a kiépített információs rendszer nem ér semmit, vagy azoknak, akiktől az adatokat kértük, takargatnivalójuk van a kérdések miatt.

– Most éppen hány pedagógus dolgozik a közoktatásban?

– Azt tudjuk pontosan, hány főállású pedagógus dolgozik. Mert a nyugdíjasok visszafoglalkoztatásával, a pedagógiai asszisztensek óvodákba küldésével próbálják eltakarni a hiányt. Én arra számítottam, hogy az óvodáknál lesz a legnagyobb hiány, mivel ott intézményeket vontak össze, de nem ott alakult ki, hanem a szakképzésben, ahol majdnem 3000 álláshely szűnt meg. A tavalyi év legnagyobb vesztese az átalakított szakképzés volt: 2757 főállású pedagógust veszett el. Vagyis a Munka törvénykönyve alá történő kiszervezés nem lett sikertörténete az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak.

– A szakoktatásból miért mentek el a pedagógusok? Hiszen a szakképzés köznevelésből való kiszakítása, a közalkalmazotti jogviszony megszűnése, a Munka törvénykönyve alá kerülés 30 százalékos fizetésemeléssel járt…

– A 30 százalékos fizetésemelés a valóságban 20 százalék körül van. A pályakezdőknek viszonylag többet adtak, a közismereti tárgyakat oktatók pedig jóval kevesebbet kaptak. Akik a szakképzésből elmentek, azok nem jelentek meg más oktatási intézményekben, teljesen eltűntek a rendszerből,  elvándoroltak. És ez nagyon súlyos probléma.

– Pedig azt ígérték, hogy a béremelés miatt nem csökkenni, hanem nőni fog a pedagóguslétszám…

– A Corvinus Egyetem alapítványivá tételekor is azt ígérték, hogy nem fog csökkenni az állami férőhely, aztán mégis csökkent. Most már alig van államilag finanszírozott hely a Corvinuson. Ez a mézesmadzag-effektus. A szakképzésben most szembesülnek azzal, hogy mi az egyéni béralku. Ennek lett az eredménye, hogy 2000 forintos túlóradíjak is vannak. A kollégáknak éves órakeretük van, és azoknak, akiknek épp utolsó évfolyamos osztályuk van, nem tudható, hogyan fog kijönni év végére az órakeretük. Tehát erre az átalakításra rányomta a bélyegét a bizonytalanság. Vagyis a kormány szerint 30, a mi felmérésünk szerint a valójában 20-25 százalékos béremelés nem volt akkora, hogy a versenyszférához képest vonzó legyen. A versenyszféra diplomás béreihez képest pedig messze elmarad a keresetük. Az eltávozó oktatók jobban is járnak a versenyszférás munkahelyekkel. Szakemberekre pedig szükség van.

– Csökkent a szakoktatásban tanulók száma is?

– A szakoktatásban (technikum, szakképző, szakiskola) ebben a tanévben 15 000 diákkal kevesebb tanul, mint 2019-ben, annak ellenére, hogy a technikumokba jelentkezők száma három százalékkal emelkedett. A tanulói létszám csökkenésének aránya közel sem akkora, mint amekkora vesztességet szenvedett a szakoktatás a pedagóguslétszám apadása miatt. Az OECD jelentés szerint is ezeknek az intézményeknek a legalacsonyabb a kapacitás-kihasználtsága.

– A közoktatásban most pontosan hány főállású pedagógus dolgozik?

– 146 297.

– Volt ilyen alacsony a főállású pedagógusok száma a rendszerváltás óta?

– A rendszerváltás óta soha. A legalacsonyabb szám 2012-ben volt: 149030.

– Mi lehet ennek az oka?

Hullámvölgyek mindig akkor voltak, amikor a bérek az átlagjövedelmek alá süllyedtek (2000, 2012, 2020). Napjainkban az átlagbérek 90 százaléka alatt keresnek a pedagógusok, a diplomás átlagbérek 60 százalékát pedig épphogy átlépi az átlagkeresetük. Idén ki lehet jelenteni azt, hogy egy gyermekét egyedül nevelő, tíz éve a pályán lévő óvónő/tanítónő jövedelme nem éri el a létminimumot. Csak a hivatástudatra hivatkozva, ennyi embert nem lehet ilyen kiszolgáltatott életformában, értelmiségi léthez méltatlan körülmények között tartani. A járványnak köszönhetően, ugyan nem szűntek meg álláshelyek a közoktatásban, de nap mint nap szembesülünk azzal, hogy kollégáink mennyire túlfeszített állapotban dolgoznak. A járvány miatt a munkavégzésből kiesett kollégák (a pedagógusoknak csaknem 20 százaléka fertőződhetett meg) helyettesítését végzők utolsó erőtartalékaikat élik fel.

– A közoktatásban mely tantárgyak oktatói hiányoznak leginkább?

– Az általános iskolákból és a gimnáziumokból a természettudományos, az informatikát, az idegen nyelvet tanító tanárok hiányoznak leginkább, de az óvodapedagógusoknál is baj van.

– Csökkent a gyereklétszám is?

- Ekkora arányban nem.

- Tulajdonképpen mi folyik a közoktatásban?

– Szerintem a minőségi oktatás tudatos leépítése.

– Kemény szavak. Miből látszik ez?

– A minőségi oktatás leépítése abból látszik, hogy a pedagógusok munkaterhe rendkívüli módon megnőtt. Európában csak Oroszországban magasabb a tanítással lekötött munkaidő, ott 25 óra, nálunk 24,5 óra. A túlterhelés miatt egyre kevesebb idejük marad a pedagógusoknak arra, hogy erejüket a diákokra fordítsák, az alacsony bér miatt pedig annyi pluszmunkát – magántanítványok, takarítás stb. – kell vállalniuk, hogy ez már kizsigereli őket. Sajnos a felsőoktatásban a pedagógusképzés is már csak a futottak még kategóriájába tartozik, ami pontosan a szakma alacsony jövedelmezősége következtében alakult így. Ezekkel a bérekkel nem lehet minőségi oktatást követelni. De az oktatást segítők létszáma is rendkívül alacsony. Ahhoz, hogy minőségi oktatást tudjanak a pedagógusok végezni, az esélyegyenlőtlenségeket ki tudják küszöbölni, elegendő pedagógiai asszisztensre, gyógypedagógiai asszisztensre, a hátrányos helyzetű térségekben szociális munkásokra lenne szükség.  De sajnos a PISA-mérések is azt mutatják, hogy Magyarországon egy gyereknek a születése pillanatában 80 százalékban eldől a sorsa. Ez nagyon aggasztó tendencia.

– Látszik a minőségi oktatás lerombolását mutató szándék is?

– Egyértelműen. Az egyetemek privatizálásának következménye, hogy megszűnik vagy drasztikusan csökken az államilag támogatott helyek száma, pedig a diplomások száma már most is messze elmarad a fejlett gazdaságokéhoz képest. A középfokú oktatásban cél a szakképzés erőszakos preferálása az érettségit adó gimnáziumokkal szemben. Az alapfokú oktatásban előnyben részesítenek bizonyos fenntartókat (egyház), és merevvé teszik a képzési rendszert, hogy a leszakadó rétegek gyermekeinek szinte lehetetlen legyen a felzárkózás. Erőszakszervezetek jelenlététől (iskolaőrség) sem riadnak vissza, hogy a rend látszatát fenntartva, konzerválják az egyes társadalmi csoportok helyzetét, ahelyett, hogy az agressziót kiváltó okokat igyekeznének felszámolni, csökkenteni.

– Miért lenne ez Magyarország érdeke?

– Mert Magyarország legnagyobb vonzereje az olcsó, alig képzett munkaerő. A nemzeti össztermékünknek csak 43 százaléka az ország által hozzáadott érték. A legalacsonyabb a tudást növelő képességünk az EU-ban. A termelékenység javulását szolgálná a humán erőforrás tudásának növelése, de ezzel párhuzamosan a vállalkozások kivihető profitja csökkenne. Az oktatás szintjének növelése emeli a bérszintet, növeli a keresletet, viszont a növekvő kereslet emeli az importot, ami a jelenlegi gazdasági szerkezetben nem érdeke az államnak. A legfájóbb viszont, hogy az elmúlt évek elitcseréje után, a társadalmi mobiltásban már nem érdekeltek az ország vezetői. A társadalmi rétegek közeledésének megakadályozása biztosítja hatalmukat a gazdaságban. Az alacsony képzettségű réteg kiszélesedése a valódi munkaerőpiac felszámolásához vezet, számukra legfeljebb három lehetőség adódik: közmunka, bérrabszolgaság, külföldi munkavállalás.

– Tehát Magyarország nem a társadalmi mobilitásra épít, hanem épp ellenkezőleg?

– Az oktatást azért tartják alacsony színvonalon, hogy a felemelkedés útját el tudják vágni a lentről felkapaszkodni akaró új értelmiség előtt. A tudáshoz csak azok fognak hozzájutni, akiknek megfelelő tőkéjük van, hogy azt meg tudják venni. Ez pedig pontosan a „mindenki annyit ér, amennyije van” gondolkodásmódot tükrözi.

– Hogy illeszkedik ebbe a csökkenő pedagóguslétszám?

– A tudatosan alulfizetett, rossz munkakörülmények között tartott oktatási dolgozók elhagyják a pályát, a benne maradók teljesítménye pedig jelentősen romlik. A kormány már korábban is úgy viselkedett a pedagógusokkal, mint a mesebeli molnár lánya, aki hozott is, meg nem is. 2013-ban a megnőtt bérekhez soha nem látott munkateher-növekedés társult. Az egész napos iskola bevezetéséből, a Nat óraszám-emelkedéséből fakadó  megnövekedett feladatokat tíz százalékkal több pedagógussal, és kétszer annyi pedagógiai asszisztenssel lehetne ellátni. Ezzel szemben a 152 ezer főállású oktatók létszáma 146 ezerre csökkent tíz év alatt. A 2013-as sztrájkmegállapodás alapján vett létszámszámítás szerint legalább 160 000 főállású pedagógus, oktató tudná ellátni a törvényben meghatározott feladatokat. A kormány arra hivatkozik, hogy az egy pedagógusra jutó tanulói létszám még mindig nagyon alacsony, közben megfeledkezik arról, hogy Magyarországon a közoktatás a szociális szférától nagyon sok feladatot vett át. Ez nem lenne baj, ha az ezen feladatok ellátásához szükséges humán erőforrás adatait a mindenkori kormányok nem torzítanák el. A jelenlegi 9,7 tanuló/pedagógus mutató 11,5 tanuló/pedagógusra változna, ha csak az oktatási feladatokat ellátó pedagógust, oktatót számítanák bele. Ami így mindjárt magasabb lenne, mint az EU átlaga, amely 10,8 tanuló/pedagógus.

– Mi lesz mindennek a vége?

– Ha így megy tovább, kevesek luxusa lesz a minőségi oktatás, hasonlóan Dél-Amerikához, ahol a foci a fiatalság egyetlen kitörési lehetősége a nyomorból.