Trencsényi László: a teljesítményértékelés nem függhet egy párt elvárásaitól

Mint arról beszámoltunk, szeptembertől pontozzák a pedagógusok teljesítményét. A Magyar Közlönyben meg is jelent Pintér Sándor oktatásért is felelős belügyminiszter erről szóló rendelete. A tanárt az igazgató (főigazgató), őt pedig az iskola fenntartójának képviselője értékeli évente a szeptember 1-jétől a tanítási év végéig nyújtott teljesítménye alapján. A szakszervezetek szerint ez a lojalitás kikényszerítésére szolgál, ráadásul a kormány az uniónak tett vállalásaival szemben lépett azzal, hogy nem az érdekképviseletekkel együtt alakította ki, és olyan militáns szemlélet jelenik meg benne, ami az oktatástól teljesen idegen. 

A Magyar Pedagógiai Társaság (MPT) elnökétől először azt kérdeztük, vajon a kormány a béremelés megadása után felhatalmazva érzi-e magát arra, hogy folyamatosan vegzálja a tanárokat? Trencsényi László felidézte, hogy az oktatáspolitikai szakmának – és hangsúlyozottan a szakmának – régi, be nem teljesült elvárása, hogy a bérekhez egyértelmű és világos teljesítménykötelem járuljon. Állandóan fölvetődik a differenciált bérezés igénye, ám ebbe később minden szakértő belebukik, hiszen egyetlen tanár teljesítménye nem egyetlen tanártól függ. Az oktatás csapatmunka, amit például befolyásol a társadalmi környezet is, az, hogy milyen gyerekek járnak az iskolába, milyenek a pedagógus kollégák az intézményben. A pedagógus teljesítményét megmérni nagyon bonyolult dolog. De az régóta jogos elvárás, hogy világos legyen, a mostani „rendesnek” mondható bérhez – túl a törvény általános és sematikus megfogalmazásain – milyen feladatok és milyen követelmények járulnak. Jó megoldást még nem sikerült találni.

Erre próbált valamilyen választ adni a minőségbiztosítási mozgalom. Az MPT elnöke szerint két fontos dolog van, ami ebből a mostani rendeletből hiányzik. Az egyik az, hogy végül is egy ilyen jelentős változtatást nem lehet máshogy, csak a szakma teljes egészével kibeszélve, ha úgy tetszik, akkor szakmai kísérletekkel, „próbajátékokkal” kipróbálva igazolni az elképzelések érvényességét. Nem lehet csak úgy, hasra ütve csinálni valamit, és akkor a dolog megvan. Most ez történt. Valahonnan előkaptak egy megoldást, és abból csináltak valamit. A másik fontos dolog, hogy a teljesítményértékelésben mind az „üzemi demokrácia” – nevezzük így –, mind a kollektíva megítélésében a szubszidiaritás elvének kellene érvényesülni. Vagyis – ahogy azt a minőségbiztosítás, a TQM (Total Quality Management = teljes körű minőségirányítás) szakmai követelményei tényleg előírják – magukat a dolgozókat kell érdekeltté tenni abban, hogy jól teljesítsenek. Illetve a dolgozói kollektívát kell felelőssé tenni a kollektív teljesítményért, és ennek megfelelően a kollektívát az értékelés alanyává tenni. Ez az egyetlen megoldás, ami segíthet, még akkor is, ha ez „prüszkölésekkel” és sértődésekkel jár. Ezt egyébként Japánban a Suzukinál kipróbálták, és ott működött. 

Trencsényi László elmondta azt is, hogy Magyar Bálint oktatási minisztersége idején éppen Horn Gábor javaslatára volt valami kiemelt bérezés. Akkor „prüszköltek” a pedagógusok, és inkább kitalálták azt, ha van x ezer forint kiemelt bérezésre, azt osszák el egyenlően, mindenki kapjon ugyanannyit. Ezzel pedig megbukott a dolog.    

Az MPT elnöke felvetette, ha a tanulót lehet évismétlésre utalni, akkor miért ne lehetne a pedagógus kollektívákat is. Ezt meg lehetne tanulni egy demokratikus társadalomban, ahol világos, hogy nem a besúgók és nem a „nyaloncok” jutnak nagyobb hanghoz, és nem valamilyen politikai hátszéllel lesz valaki hangadó a nevelőtestületben, hanem a nevelőtestület valóban a kollektív munka, a kollektív felelősség irányába mozdul el. Ebbe beletartozik, hogy vállalja a kollektív önértékelés jegyeit is. Ez megtanulható egyébként – tette hozzá Trencsényi László –, bár nem könnyű, tehát nem lehet egy rendelettel bevezetni. Hosszú, több éves folyamat, vannak rá jó és rossz nemzetközi tapasztalatok is, de a dolog lényege az önértékelés. Ez az, ami motivál és ha teremt is konfliktusokat egy tantestületben, egy jó menedzsment mellett ez alkotó konfliktus tud lenni, amely a teljesítmény felé mozdítja el a nevelőtestületeket. Hozzátartozik a teljesítményhez az a peremfeltétel is, hogy az elvárások normálisak legyenek. Egy lehetetlen tanterv jó végrehajtása nem feltétlenül pedagógiai eredmény.

Trencsényi László szerint a kollektív önértékelés elve egyébként visszatérést jelentene a helyi tantervek fontosságához, ahol nem csak azt a 2 órát tehetné hozzá a pedagógus, mint helyi sajátosságot a helyi tantervhez, hanem ahol a nevelőtestületek megtanulják, hogy a saját viszonyaiknak megfelelő helyi tanterveket készítsenek, amelyekért ők vállalják a felelősséget. Hiszen ők fogadták el. Egyébként a nevelőtestületek a helyi tantervek készítésére meg is taníthatók, a ’90-es évek végéről erre bizonyítékok vannak. Most azonban csak a felelősség áthárítása tud működni, magyarul, ha „hozzám vágták ezt a tantervet, csinálok vele, amit akarok.” Ha ez utóbbi alapján ítélnek meg egy pedagógust, az azonnal fölveti a kérdést, ki a jó pedagógus? Az, aki a hülye tantervet megtanítja, vagy az, aki ellenáll a hülye tantervnek, és azzal szemben egy valóságos, tudományos és pedagógiai eredményekre épülő helyi tantervet próbál megvalósítani. Ha erre az a tankerületi vezető – aki egyébként szabotálja a pedagógus pereket – azt fogja mondani, az utóbbi a jó, akkor minden rendben van. Ám, ha nem ezt mondja, hanem azt, „ez nem jó kollégák, mert nem ezt várja tőletek a párt – volt erre történelmi példa, és félek tőle, hogy még lesz is –, akkor baj van, mert akkor nem a teljesítmény, hanem az álteljesítmény fogja elnyerni a jutalmát. Ez pedig tovább fogja zülleszteni a pedagógiai munka színvonalát. Az a teljesítményértékelés, amit most be akarnak vezetni, csak a teljesítmény visszatartására, illetve álteljesítményekre motivál.  Ez ennyire egyszerű – fűzte hozzá Trencsényi László.