Trump már szombaton megkezdi a kanadai és mexikói termékek büntető vámolását

HírKlikk 2025. február 1. 08:00 2025. feb. 1. 08:00

Az amerikai elnök már kampánya során megfenyegette szomszédait, hogy súlyos büntetővámokra számítsanak a kereskedelmi mérleg egyensúlytalansága miatt.

Csütörtökön az amerikai elnök figyelmeztette a vele gazdasági szövetségben álló két észak-amerikai országot, hogy szombaton megkezdi a 25 százalékos büntetővámok kivetését, ha pénteken nem kap az USA-nak kedvező ellenajánlatot. Feltűnő, hogy a bejelentést nem előzte meg egyeztetés vagy előtárgyalás a kanadai és mexikói kormánnyal – írja az Euronews.

Voltaképpen nem is világos, hogy mit akar pontosan az elnök



„Több okunk is van a megemelt vámok kivetésére Kanada és Mexikó ellen” – mondta Trump újságíróknak az Ovális Irodában. Említette a migránsok beözönlését a déli határon, a kínai alapanyagokból gyártott fentanil kábítószer zavartalan áramlását az Egyesült Államokba, és az USA kereskedelmi deficitjét szomszédaival szemben. Ezek a tarifák idővel emelkedhetnek, de nem is, tette hozzá rejtélyesen.

Trump csütörtök estére ígért döntést arról, hogy az olajbehozatalt is a vám alá vonja-e, de erről még nincs végleges közlés. „Lehet, hogy nem. Ha olajat küldenek, akkor majd meglátjuk, és attól függ, hogy mi az ára. Ha az olajat megfelelően árazzák be, és ha megfelelően bánnak velünk, akkor majd meglátjuk” – mondta az elnök. (Ez a kijelentés jórészt Kanadára vonatkozhat, amely 2023-ban 767 milliárd dollár értékben exportált termékeket az USA-ba, és ennek mintegy a negyede energiahordozó – nyersolaj és földgáz – volt).

„Mexikó és Kanada soha nem volt jó nekünk a kereskedelemben” – folytatta Trump. Szerinte ezek az országok tisztességtelenül bántak Amerikával, de ezt az USA gyorsan ki tudja egyenlíteni, mert „nincs szükségünk azokra a termékekre, amelyekkel ők rendelkeznek" – legalábbis Trump szerint.

Az akció beváltaná a fenyegetést, amelyet az elnök először a választási kampány utolsó napjaiban fogalmazott meg, amikor azzal ijesztett rá Mexikóra, az USA legfőbb kereskedelmi partnerére, hogy minden termékre vámot vet ki, hacsak a mexikói kormány meg nem fékezi a migránsáradatot a déli határon. Később  kiterjesztette ezt a fenyegetést  Kanadára és Kínára is.

Ami ment Kolumbia ellen, az nem biztos, hogy ugyanolyan sima ügy a két nagy szomszéd esetében

Mint arról beszámoltak, néhány napja Kolumbia elutasította, hogy visszafogadja azokat az illegális migránsokat, akiket az Egyesült Államok kitoloncolásra ítélt. Alig egy órával később azonban a bogotai elnök meghátrált, miután súlyos büntető vámintézkedéseket lengetett be ellene a Fehér Ház, ha nem tesz eleget a deportálási kérésnek.

Ez az egyszerű módszer azonban nem alkalmazható bárki ellen, és főleg nem egyoldalúan. Az ügy fonákja az, hogy jelenleg Mexikó és Kanada az Egyesült Államok két legfontosabb kereskedelmi partnere, amelyek az amerikai behozatal 30 százalékát adják.

Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a vámok többféle termék és szolgáltatás árának növekedéséhez vezethetnek az amerikai fogyasztók felé, ami megnehezíti a hazai inflációellenes lépéseket.

Claudia Sheinbaum mexikói elnök korábban azzal verte vissza Trump fenyegetéseit, hogy Mexikó kezében is van vámfegyver, és ha Trump ezzel él, akkor hasonló ellenintézkedésekre számíthat az amerikai termékek exportjában. Az elnök asszony szerint mindez egy elhúzódó és lefelé mutató spirálhoz vezethet, amely árt mindkét ország gazdaságának és termelőinek.

A szakértők többsége szerint viszont Mexikó és Kanada gazdasága – hosszú távon – valószínűleg többet szenvedne egy elhúzódó kereskedelmi háborúban.

A KlikkTV témához kapcsolódó korábbi, 2025. január 30.-i adása itt nézhető meg: