Trump sem szolgáltatná ki az ukránokat Putyinnak

HírKlikk 2024. június 13. 17:30 2024. jún. 13. 17:30

Európa számára jelenleg az a legnagyobb veszély, ha az oroszok győznek Ukrajnában. Ebben az esetben idővel összeomlik az európai biztonsági szerkezet és a kínaiak alighanem felkínálnák a saját modelljüket a földrésznek. Nem véletlen, hogy nemrégiben Belgrádban és Budapesten járt a kínai elnök, aki Magyarországot trójai falónak tekinti az EU-ban. Ennek megfelelően, az Egyesült Államok erősen törekszik arra, hogy Európában a kritikus infrastruktúra ne juthasson kínai kézre.

Ezt Peter Rough, a konzervatív amerikai kutató intézet, a Hudson Európa igazgatója nyilatkozta a Die Presse című lapban. Hozzátette: nagyot változott a világ az ezredforduló óta, ma már nem közösítenék ki az unióból Ausztriát, ha ott a Szabadságpárt jutna hatalomra. Az osztrákoknak nem kellene semmilyen amerikai szankciótól sem tartaniuk, az USA pragmatikusan állna hozzá a dologhoz. Hiszen Robert Fico, Orbán Viktor és Giorgia Meloni kormányra került, és lehet, hogy Le Penből is hamarosan elnök lesz.

A szakértő ugyanakkor jelenleg nem úgy látja, hogy a Szabadságpárt vezéréből az őszi választás után kancellár lenne. Viszont ha a kormányán keresztül érzékeny információk kötnének ki Moszkvában, akkor az Egyesült Államok nagyon is reagálna.

A szakértő ugyanakkor súlyos hibának tartja, hogy Joe Biden nem követelte meg az európai szövetségesektől saját biztonságuk megerősítését. Ideértve, hogy a fegyverek egy részét csak ígérték Kijevnek, ellenben Moszkva két hónapon belül jó egymillió lövedéket kapott a koldusszegény Észak-Koreától.

Ugyancsak gondnak nevezte, hogy Macron tele van jó ötletekkel, ám országa már nem elég erős, hogy azokat végig is vigye, ezért rászorul Németország gazdasági erejére. Úgy ítéli meg, hogy az amerikai elnökválasztáson jelenleg Trumpnak áll a zászló, de nem gondolja, hogy győzelme esetén a politikus kiszolgáltatná az ukránokat Putyinnak. Sőt, ha az orosz államfő sokat ugrál, lehet, hogy Kijev november 5. után szabad kezet kap Washingtontól.

(A cikk csak előfizetők számára olvasható.)

 

 

 

Forrás: Hírklikk


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom