Tudausok

Tizenegy hónap rengeteg idő volt az életünkből, igaz, még mindig kevesebb, mint azoknak a fogsága, akik két évet voltak kénytelenek a seregben eltölteni. Utáltak is bennünket az öreg katonák, ők aggatták ránk a tudaus csúfnevet

Hadra igazán nem fogható, semmire sem jó páriái voltunk a seregnek, ezért, ahol lehetett szívattak bennünket, nem számítottunk semminek.

Ez jutott az eszembe, amikor a palkovicsok most nekitámadtak a tudományos akadémiának. Hogy számukra ők is csak tudausok. Még ha négy gyereket szülnének, akkor volna valami respektjük. Vagy legalább hétszemélyes autóra fájna a foguk. De így? Idegen testek a Nemzeti Együttműködés Rendszerében, akiket az egészséges szervezet bármikor kilökhet magából. És akkor megnézhetik magukat a tisztelt tudaus urak, a saját bőrükön tapasztalhatják, hogy aki nincs velünk, az ellenünk van.

Kalocsán, ahol 11 hónapig tudausnak csúfolt honvéd elvtárs lehettem, nem sokkal a leszerelés előtt összehívott bennünket a politikai tiszt. Tudni kell, hogy ottlétünk alatt el voltunk zárva minden kultúrától, irodalomtól. Két újság járt a laktanyába, az akkori Népszabadság, amely igazmondás és hihetőség tekintetében leginkább a mostani Magyar Hírlaphoz hasonlítható, valamint a sereg hivatalos lapja, az Igaz Szó. (Aki nem tudja, hogy ez utóbbi milyen lehetett, nézzen bele valamelyik nap a köztévé híradójába.)

Ezen előzmények után a következő szózatot intézte hozzánk, tudausokhoz a politikai tiszt: - Elvtársak, maguk hamarosan bekerülnek az egyetemre. Maguk az elmúlt tizenegy hónapban kiemelt ideológiai képzésben részesültek, vagyis, ideológiailag előrébb járnak, mint azok a társaik, akik nem voltak katonák. Kérem Önöket, hogy ne éljenek vissza az itt szerzett tudásukkal.

Megígértük neki, hadd legyen boldog. Akkor még nem sejtettük, hogy egyszer majd a palkovicsoknak is kellene valami szépet ígérni, hátha abbahagyják a tudausok izélgetését.

(Bocsánat, majdnem basztatást írtam.)