Új főkonzuljelöltet választott a magyar külügy, miután Kanada továbbra sem ad vízumot Bencsiknek
Új főkonzuljelöltet választott a Külgazdasági és Külügyminisztérium, miután Kanada továbbra sem ad vízumot Bencsik Jánosnak, a Jobbikból 2020-ban kilépő volt országgyűlési képviselőnek.
A Szabad Európa diplomáciai források alapján úgy értesült, hogy az új jelölt a külügy munkatársa, Jákó János.
Bencsik több mint fél évig várt felkészülő diplomataként a kanadai vízumra, illetve az exequaturra (hozzájárulás, amelyet a fogadó ország külügyminisztériumának jegyzéke tartalmaz), ám miután kanadai magyar szervezetek, alapítványok, magánszemélyek és egyéb intézmények is tiltakoztak a kinevezése ellen korábbi szélsőséges megnyilvánulásai miatt, a külügy kénytelen volt másik jelölt után nézni.
A 29 éves Jákó jelenleg a keleti kapcsolatok fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár titkárságán dolgozik főosztályvezetőként.
Jákó édesapja dr. Jákó János, jogász, aki 2021 óta a Vasas Sport Club tiszteletbeli elnöke (2008 óta elnökségi tagja). Korábban több magyarországi banknál töltött be igazgatósági és felügyelőbizottsági tisztségeket.