Új köztársaságra van szükség

- Az elmúlt héten az ellenzék klíma-ügyben megpróbált összehozni egy rendkívüli parlamenti ülést, de a Fidesz ezúttal is megtorpedózta a szándékot. Önt, mint az országgyűlés alelnökét is kérdezem: ilyen körülmények között van-e értelme az ellenzéknek részt venni a parlamenti munkában?

- Nyilván nem pusztán arról a huszonöt percről beszélgetünk most, amennyi ideig az az ülés tartott, sokkal inkább a politizálás eszközrendszerének használatáról. Arról is, hogy ez a kérdés, a klímavédelem, a magyar politikában fontosabb témává váljon. Az én felfogásom szerint meghatározóan fontos, nem egyszerűen aktuálpolitika, hanem olyan, amely már az én életemet is erősen befolyásolja, a gyerekeinkét pedig megszabja. Tehát helyeseltem, hogy napirendre kerüljön, ezért is írtam alá szinte elsőként a kezdeményezést, noha sok Sport szeletnyi pénzben mertem volna lefogadni, hogy az ülés mindössze 25 perces lesz és nem több. Vagyis az ellenzéknek, többszázezer magyar ember képviselőjének kötelessége minden megmaradt demokratikus eszközzel élni, és egyáltalán nem megoldás a kivonulás. Nem vagyok egy ilyen eszköz használata mellett, viszont mellette vagyok a politikai arzenál kibővítésének.

- Van ilyen arzenál egyáltalán?

- Első helyen a nyilvánosságot, annak megmaradt fórumait említem. Azért ezt, mert a kérdés ugye arra is vonatkozik, milyen mértékben van megtépázva a demokratikus eszközrendszer, hogyan iktatta ki a Fidesz a fékeket és ellensúlyokat. Ez a hétköznapi valóság, tehát sokkal többről beszélünk, amikor a politikai arzenált említjük. Ebben a szűkített lehetőségeket kínáló rendszerben is igyekszünk sokféle módon eljutni az emberekhez, azokkal a módszerekkel, amelyekkel most az önkormányzati kampányban próbálunk élni. Például a door to door eszközével, az utcai politizálással vagy a rendezvények szervezésével.

- Ön is részt vesz aktívan a kampányban?

- Igen, szinte minden nap Kispesttől Sopronig igyekszem mindenhol mellénk állítani a szavazókat.

- Azért is kérdezem, mert azt mondják az elemzők, hogy a Fidesznek az az érdeke, hogy hűtse a választásokat. Sok helyen azt tapasztalni az országban, mintha nem is lennének pár hét múlva választások…

- Én is azt tapasztaltam, hogy a kistelepülések világában az a kampány, hogy nincs kampány. Ám minél népesebb egy település, beleértve a fővárost is, annál inkább intenzív a választási versengés. Ennek következtében úgy érzem, Budapesten magasabb lesz a részvétel, mint az önkormányzati választásokon szokott lenni. Az pedig igenis érződik, hogy bár tudják az emberek, hogy önkormányzatokat választanak, de ennél sokkal többről van szó.

- Igen, ezzel kapcsolatban fogalmazott úgy Török Gábor elemző, hogy ez az utolsó tölténye az ellenzéknek, ha ez is sikertelen lesz, akkor elúszott minden remény 2022-re, illetve hosszú távon is marad a Fidesz…

- Megfordítom ezt az érvelést, noha tartalmilag nem vitatkozom vele, csak éppen helyesebbnek látom szeptember vége felé október 13-áról beszélni, nem pedig 2022-ről. Szerintem Karácsony Gergely és az ellenzék versenyt fut az idővel. Azt tapasztalom, hogy a főpolgármester-jelöltünk ismertsége, elfogadottsága és támogatottsága folyamatosan nő. Tarlóst többen támogatták korábban, mint a Fideszt, de ez a különbség olvad, Karácsony támogatottságának növekedése pedig ütemes. Ezért mondom, hogy versenyt futunk az idővel. A hátralévő két és fél hétnek, és kiváltképp az utolsó hetvenkét órának kimondottan nagy a jelentősége. Látom annak az esélyét, hogy Budapesten és számos nagyvárosban győzzön az ellenzék. Kijelentő módban persze nem mondhatom még ezt, de a tapasztalataim alapján azt látom, hogy az esély nagyobb, mint korábban. Kilenc olyan év után, amikor az ellenzék egyetlen jelentős választást sem nyert meg, természetes volt a frusztráció, most mégis úgy érzékelem, hogy változóban a hangulat. És ebben az előválasztásnak nagyon nagy szerepe volt, a lelki-pszichológiai hatásának. Budapesten tömegek mozdultak meg; nem csupán arra a több mint hetvenezer emberre hatott, akik elmentek választani, hanem annál sokkal többekre. Ezt a hangulatot a Fidesznek nem sikerült megtörnie, ezért is futunk versenyt az idővel, hogy még tovább tudjuk növelni az esélyt és elérjünk a győzelemig.

- Mi dől el az utolsó hetvenkét órában?

- Hús-vér emberekben gondolkodom, olyanokban, akik mélyre temették a reményeiket, egyszerűen nem akartak a vesztesek közé tartozni. Ez normális emberi dolog. Most viszont azt látom, hogy ismét elkezdtek hinni abban, hogy a reményeik valósággá lehetnek. Kimondottan szoros versenyre számítok, és ebben nagy jelentősége van annak, hogy azok a választók, akik, ha elmennek szavazni, akkor Karácsonyra és az ellenzékre teszik a voksukat, valóban megmozduljanak, és leadják szavazatukat. És ehhez az utolsó hetvenkét óra nagy lökést adhat.

- Az országgyűlési választások után sokan kiáltottak csalást, és azért tették, mert a szavazatellenőrző bizottságokban egyáltalán nem volt ellenzéki képviselő. Most is van, lesz ilyen?

- Pesterzsébeten, Kispesten, tehát amely területnek országgyűlési képviselője vagyok, mindig delegáltunk embert, olykor nem is egyet. Tudom azonban, hogy ez nem általános. Hogy ne így legyen, ahhoz rengeteg munkát kell, kellett elvégezni, és nem csupán a kampány időszakában. Mindemellett és az összes megkötés ellenére, amit már az elején említettem a demokrácia csorbításával kapcsolatban, a három kétharmados győzelmet nem tudom a csalásra fogni. Néhány helyen előfordulhatott, hogy manipuláltak az eredményen, de összességében a választás kimenetelét nem lehet erre fogni.

- Folyamatos munkáról beszél, ami a szocialista párt részéről, szerintem, már 1994-98 között elmaradt, azt hívén, hogy nem kell a hálózatot építeni, automatikusan jön a győzelem. Ennek következtében az MSZP mára az ország jelentős részében nincs jelen…

- A diagnózisban egyetértek, de nagyon sok igaz elemzéssel találkoztam már. Engem a megoldás érdekel. Ezzel együtt szívesen beszélgetek róla, de majd október 14-étől, ahhoz pedig, hogy akkor majd perspektivikus választ tudjak adni, október 13-ra kell koncentrálnom. Tisztelettel arra kérem tehát, hogy az ön által említett kérdésekre az önkormányzati választások után térjünk vissza.

- Rendben, élni fogok a lehetőséggel. Addig is, hadd említsek egy másik témát. Sok olyan alkotót, gondolkodót veszítettünk el mostanában, olyanokat, akik fontos részei voltak a magyar értelmiségnek, kultúrának, de a jelenlegi kormánytól semmilyen megbecsülést nem kaptak. Ön valamikori miniszterként milyen megoldást lát arra, hogy ne csorbuljon ki teljesen a magyar kultúra, a magyar szellemi élet?

- Az én fejemben annak a jelzőnek, hogy tragikus, nincs középfoka. Ezt azért mondom, mert rövid időn belül veszítettünk el olyan gondolkodókat, akiknek az elmenetele a teljes magyar kultúra és a demokratikus gondolkodás megvédésére nézve is tragikus. Ezeknek az embereknek a vita a gondolkodásuk szerves része volt, és éppen ezért a vitázó partner iránt volt bennük tisztelet, miközben ők a tiszteletet nem kapták meg, most az elmenetelükkor sem. Ezt súlyos morális problémának tekintem. Amit építészként Rajk, filozófusként Heller, íróként, szociológusként Konrád letett hazánk és az egész európai közösség asztalára, az maradandó, azt tanítani fogják. Munkásságuk mindig is viszonyítási pont lesz, a volt miniszter és Hiller István magánember is gyászolja őket. Hiányuk ugyanakkor arra int, hogy a kultúrpolitikában még jelentősebben ki kell állnunk a gondolkodás, a véleménynyilvánítás szabadsága mellett. A kultúra területén folyamatos térfoglalási kísérletet láthatunk a hatalom részéről, ami még csak az elején tart. Nem hiszem ugyanis, hogy a politikai és a gazdasági tér elfoglalása után ne akarnák a szellemi, kulturális térben végrehajtani mindazt, amiről már az említett területeken van tapasztalásunk. Nem harcot vívnak, hanem simán el akarnak foglalni mindent. Úgy gondolják, hogy ez nekik jár. Miniszterként igyekeztem a kultúra szereplői számára lehetőséget, terepet biztosítani itthon és külföldön egyaránt. Mindig kulturális politikáról beszéltem, a Fidesz meg mindig kultúrpolitikáról. A különbség jelentős. A kultúrpolitikának ugyanis az az elvárása, azt akarja, hogy a kultúra szolgálja a politikát. Ebben csupán egy dolog a biztató, hogy hosszú távon még soha nem sikerült senkinek. Ez a felfogás ugyanis nem a kultúráról, hanem a hatalomról szól. Ideig-óráig lehet pozícióba ültetni embereket, szervezett propagandát is folytatni, de véglegesen győzedelmeskedni sohasem tudott. Ettől persze még kellenek olyan emberek, akik időről időre felhívják a figyelmet arra, hogy nem csupán személycsere, vezetőváltás, intézmény-átalakítás történik, hanem egy egyirányú gondolkodás tudatos térfoglalása. Kell, hogy legyenek olyanok, akik nemet mondanak erre, akik őrizzük a kritika szellemét, akik az ellentmondás lehetőségét – akár a velünk szembeni ellentmondás lehetőségét – őrizzük. El kell mondanunk, hogy, amit tesznek, nem az ország, nem a nemzet érdeke, hanem az ő érdekük, az ő csoportérdekük. Szívesen élnék újra egy olyan országban, ahol különböző nézetű és gondolkodású emberek beszélgetése, vitája izgalmas és sokak számára vonzó, nem szétvisz, hanem összehoz, közösséget és közös ügyet formál. Ehhez azonban egy új köztársaságra van szükség. Ezért érdemes dolgozni.