Új magyar légitársaság indulhat

HírKlikk 2024. október 24. 09:00 2024. okt. 24. 09:00

Megkaphatja az üzemelési engedélyt a május óta formálódó Hungary (Cargo) Airlines légitársaság, és decemberben már az első útjára is felszállhat az új cég színeiben a jelenleg még a Wizz Air által használt gépük.

Cargo Facts szakportál híre szerint, amit a Budflyer oldal közölt, a korábban már belengetett Hungary Airlines – még korábbi nevén Hungary Cargo Airlines (HCA) – hamarosan hatósági engedélyt kaphat kereskedelmi légi jármű üzemeltetéséhez, és a meglévő A330–200F repülőgéppel decembertől már az új név alatt működne – írja az Index.

A sorozatgyártású teherszállító 2014-es évjáratú, Trent 700-as hajtóművel rendelkezik, 1578-as (ex-Qatar Airways) példány, amelyet a magyar kormány 2020-ban vásárolt meg, és a Wizz Air fapados légitársaságnak adott üzemeltetésre – közölte a Hungary Airlines a portál megkeresésére.

Bár a Hungary Cargo Airlines nevet csak 2024 májusában vette fel a cég – amely 2021 tavaszán alakult Universal Translink Airlines Hungary Kft. néven –, és el is kezdett munkaerőt keresni, és kialakítani a légitársaság arculatát, az oldaluk már nem elérhető. Vagyis elérhető, csak mindent leszedtek róla, ami információval szolgálhatna.

A Budflyer posztjában azt írja, hogy a HCA jelenleg egy kínai–magyar befektető többségi tulajdonában van, a fentebb már említett Airbus A330F típusú repülőgépet pedig a Wizz Air üzemelteti a Budapest–Hangcsou útvonalon hetente öt alkalommal.

Forrás: Index


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom