A hatóságok nem a fogyasztókat, hanem a hatalmat védik

HírKlikk 2026. április 8. 10:30 2026. ápr. 8. 10:30

A Gazdasági Versenyhivatal működését és a kormányzati rendszer egészét is élesen bírálta Tóth Bertalan, miután egy, a hivatalhoz köthető szakember a nyilvánosság előtt beszélt a NER-hez köthető cégek állítólagos kedvezményezéséről. A Magyar Szocialista Párt frakcióvezetője szerint a megszólalás „nyilvános beismerés”, amely alátámasztja az ellenzék régóta hangoztatott kritikáit a rendszer működéséről.

Tóth Bertalan, a Magyar Szocialista Párt frakcióvezetője közösségi oldalán reagált egy, most nyilvánosságra került interjúra, amelyben egy szakértő súlyos állításokat fogalmazott meg a hazai versenyfelügyeleti rendszer működéséről.

A szocialista politikus a Gazdasági Versenyhivatal egyik vezető közgazdászának megszólalására hivatkozott. Berezvai Zombor a Partizán műsorában arról beszélt, hogy a hivatal – állítása szerint – rendszerszinten elnéző a kormányközeli, úgynevezett „NER-es” cégekkel szemben. Egy konkrét példát is említett: egy vállalati összeolvadás vizsgálatát indoklás nélkül leállították, miután politikai kötődés merült fel az egyik érintett vállalkozásnál.

Tóth Bertalan ezt úgy értelmezte, mint „nyilvános beismerést” arról, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere nemcsak politikai, hanem gazdasági szinten is átszövi az állami intézményeket. Bejegyzésében azt állítja: „amit eddig csak sejtettünk, most belülről is kimondták”.

A politikus saját ügyét is politikai példaként hozta fel. Elmondása szerint évek óta pereskedik a MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. ellen, mert szerinte a lakossági rezsiszámlákon feltüntetett úgynevezett „rezsiboxok” félrevezetőek, és a kormányzati propaganda részét képezik. Állítása szerint a GVH – bár hatáskörrel rendelkezne – nem lépett fel az ügyben, sőt, inkább vele szemben indított eljárást.

Tóth szerint ez nem egyedi eset, hanem a rendszer működésének lényege: „a hatóságok nem a fogyasztókat, hanem a hatalmat védik”. A frakcióvezető arra is utalt, hogy bírósági döntések kötelezték a GVH-t vizsgálat lefolytatására, ám szerinte ezt a hivatal „látványosan szabotálta”.

A bejegyzés végén a politikus már egyértelműen kampányüzenetet fogalmazott meg. Úgy véli, a mostani megszólalás is azt bizonyítja, hogy a NER „az orrunk előtt esik szét”, és rövid időn belül politikai fordulat következhet.