Újra indulhat a Szabad Európa Rádió Magyarországon

Kardos Ernő 2019. augusztus 21. 09:58 2019. aug. 21. 09:58

A nemzetközi médiaelemző intézetek már évek óta bizonyított ténynek tekintik, hogy a magyar állampolgárokhoz nem jutnak el a kormány álláspontjától eltérő, kritikus információk. Az amerikai bürokrácia ezért azt fontolgatja, hogy újraindítja a Szabad Európa adását (Radio Free Europe Radio Liberty) Magyarországon is.

A mai washingtoni keltezésű hír szerint az amerikai bürokrácia kis csoportja és a SZER vezetése a magyar adás újjáélesztéséről is tanácskozik. Az ügy fél évvel azután kerül a napirendre, hogy a Szabad Európa Rádió bolgár és román adása már januártól működik az interneten. Pedig e két országban a magyarnál sokkal jobbak a sajtóviszonyok. A Freedom Hause jelentésében a magyar média „részben szabad” minősítést kapott.

Az adás újraindulásának lehetőségéről Charles Gáti számolt be a Népszavában, a politikatudós azt is tudni véli, hogy a magyar kormánynak rosszul eshet a terv, ugyanis a magyar nagykövet jó ideje bejáratos a State Departmentbe, hogy tiltakozzon az adás újraindítása ellen. Érvei között azonban nem az szerepel, hogy végül is létezik ellenzéki sajtó Magyarországon, a Népszava mellett több kritikus internetes portál is működik.  Gáti professzor úgy tudja, hogy a magyar diplomácia ellenérvei között azt szerepel, hogy 1956-ban a SZER félrevezette a magyar népet. Mindez azért vicces, mert Charles Gáti már korábban végighallgatta a politikusok által vitatott, a forradalom alatt készült 10 napos adást, de szerinte a SZER ’56–os műsorai a profi újságírás szellemét idézték. Ráadásul Antall József, Horn Gyula és Orbán Viktor is sok nyilatkozatban hálálkodott a Szabad Európa Rádió vezetésének a magas színvonalú tájékoztatásért, amelyet a pártállami időkben végzett.

Egyébként budapesti forrásaink is megerősítették, hogy elkezdődött a magyar adás újraélesztése. A SZER délszláv adásának utolsó igazgatója, Bódis Gábor azt nyilatkozta a Hírklikknek, hogy információja szerint már valóban megkezdődött az adás technikai előkészítése, sőt, az internetes adás egyéb feltételeinek biztosítása is napirendre került. Jelen pillanatban ugyanis nincs esély arra, hogy az amerikai szabadság rádió frekvenciához jusson, de a román és a bolgár adást is a világhálón közvetítik.  Bódis szerint a végső szót a Kongresszus és a Fehér Ház mondja majd ki, egyelőre azonban a döntés időpontja nem ismert. 

Korábban már több forrás megerősítette, hogy Magyarországra is jutna abból a 770 millió dolláros alapból, amelyet a kelet-európai és ázsiai demokráciák erősítésére szánnak Washingtonban, s amely az anyagi alapját adná a SZER magyar nyelvű adásának újraélesztéséhez is. Egyébként Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester washingtoni tárgyalásain is sürgette, hogy az Orbán-kormány sajtószabadságot korlátozó intézkedései miatt nagy szükség lenne a magyar adásra.