Újra kórházban

De ezzel biztos nincs csalás: úgy vagyok újra kórházban, hogy ki sem tettem onnan a lábam, ott van az ágyam, a szobatársaim, a kezelőorvosom. csak én lettem mégis más. Délelőtt még úgy volt, hogy kiengednek, kilencven százalék, hogy így lesz, mondja a doktornő. Fiatal, ambiciózus, határozott, ugyanakkor kedves, hiszek neki. Szebb lett a ct-je, mondja, még nincs ugyan leírás, az a radiológusra vár, de visszaadom a diplomám, ha tévedek.

A levegőbe suhintok, mint aki győztes gólt szerzett, látom a betegtársaim enyhe irigységét. Ez így természetes, én is ezt éreztem, ha valaki „megelőzött”. Aztán eltelik másfél óra, jön a doktornő, mélyen a szemembe néz, rossz hírt hozok, közli. Hiába jó a ct, rossz a labor, nem engedhetem haza.

Így hát újra kórházban. Itt ér a miniszterelnök szokásos, pénteki rádióhangja. Hallom a hatalmas sóhajtásokat a mikrofon mögül, szinte látom a redőzött homlokát; egy ország kínja nyomja a vállát. Bármennyire is szeretné, még nincs itt az ideje a nyitásnak, ezt mondják neki a szakemberek, őket hallgatta meg már hajnalban, az operatív törzs ülésén. De ezt mondják az emberek, ezt üzeni neki a a nemzeti konzultáció, amelyet éppen most értékel, és amely nagyjából azt a képet sugallja, amelyet ő maga is gondol. 

Eltünődöm: muszáj-e egy miniszterelnöknek hazudnia? Vagy egy kormányfőről, az ország első emberéről nem illik így beszélni. Hajlamos lennék azt mondani: bizony nem. De ő akkor miért beszélhet így hozzánk? Miért ne vállalhatná, hogy ezúttal hibázott: rosszkor és rossz kérdésekkel hozta ki a konzultációs kérdéseket. Hogy az egész egy nagy bullshit; ugyan mit is tudhatunk az újranyitásról, kiváltképp egy olyan pillanatban, amikor még a harmadik hullámról sem tudunk semmit. Milyen tudásunk lehet nekünk bármi ilyesmiről, amikor még a szakemberek is egymásnak ellentmondóan nyilatkoznak? Itt, az orvosok, egy év tapasztalata alapján sem tudnak semmi biztosat, nem az újranyitásról, a covidról. 

Persze egy miniszterelnök más: neki végül is döntenie kell. De, ha egyszer dönteni kell, miért akarja másra hárítani? Miért akarja eljátszani nekünk, hogy ránk támaszkodik, mi segítjük őt. Bennünket az segít, ha őszinte. Ha hihetünk neki. De hogyan hihetnénk, ha úgy van már kódolva, nem mondhat igazat. 

A nagy sóhajtások közepette azt mondja a rádióban, hogy ha meghívják, jövő héten is eljön, hogy beszámoljon a fejleményekről. Mintha ez így menne. Mintha Nagy Katalin, vagy bárki más elhatározná, csak úgy, hogy jöjjön már el hozzánk Orbán Viktor, számolna be a járványhelyzetről. És, ha így lenne, miért nem jut eszükbe egyetlen ellenzékit sem meghívni? 

Butaság, bullshit ez is, mindannyian tudjuk. A Kossuth Rádió vezetésének pontosan annyi köze van a miniszterelnök szerepléséhez, mint a nemzeti konzultációnak az újranyitáshoz. Ha lenne némi köze hozzá, és ahhoz, hogy mit kérdeznek, mit kérdezhetnek, akkor nem maradhatott volna nyom nélkül Mészáros Lőrinc, vagy bárki más dubaji utazása. Hiszen Orbán épp itt, ezelőtt a mikrofon előtt beszélt arról, hogy most ne utazzon senki ilyen helyekre, és lám, mégis megtörtént. De sehol egy kérdés: mégis mit szól ahhoz drága miniszterelnök úr, hogy semmibe vették az intését? Ki tetszik deríteni, hogy végül ki utazott el az ön határozott kérése ellenére? És lesz ennek következménye? 

Nem, ilyen kérdés nincs, nem is lehet. Pedig tudnunk kellene, hogy már egy erejét veszített kormányfővel van dolgunk, akivel már Mészáros Lőrinc is packázhat, vagy majd csendben leszámol vele. 

Mészáros persze nem Simicska Lajos. Hogy mennyiben más, arról csak sejtéseink vannak. Egy biztos: gazdagabb. Már, ha tényleg ő a gazdagabb. A vagyonosodás útján egyébként az első lépéseket Simicska tette meg. Akkor sem tudtunk meg bővebbet Orbán Viktor valódi hátteréről. 

Most is csak annyit, hogy hivatalosan nem egy vagyonos ember. 

Harmadszor írom le: bullshit

(A kiemelt kép csak illusztráció)