Valaki bődületesen nagyot hazudott az LMP-ben

Márkus 2018. július 20. 08:41 2018. júl. 20. 08:41

Kassai Dániel szerint Sallai R. Benedek felborította a széken ülő Hadházy Ákost, míg Csárdi Antal szerint nem. Mint kiderült, nem csak hangfelvétel, hanem videó is készült az esetről. Az egyik LMP-s Rónai Egonnál, míg a másik Kálmán Olgánál bizonygatta saját, egymással homlokegyenesen eltérő álláspontját.

Az LMP-ben zajló kabaré volt a témája az ATV és a Hír TV egymással párhuzamosan futó beszélgetős esti műsorainak július 19-én. Az ATV stúdiójában a pártból kirúgott Kassai Dániel volt a vendég, a Hír TV-ben pedig Csárdi Antal diskurált Kálmán Olgával.

Mind a két műsorban felmerült a Hadházy Ákos és Sallai R. Benedek közötti konfliktus. Csak hogy a két LMP-s politikus teljesen mást mondott a két műsorban. Kassai szerint volt fizikai kontaktus a két szereplő között, míg Csárdi Antal szerint nem.

ATV Egyenes beszéd 06:45-től:

Rónai Egon: Verekedés volt vagy agresszivitás? Nem ugyanaz.

Kassai Dániel: Fizikai kontaktus volt.

Rónai Egon: Volt?

Kassai Dániel: Igen. Ott ültem, úgyhogy…

Rónai Egon: Az mit jelent, hogy fizikai kontaktus?

Kassai Dániel: Most nem szeretném bemutatni Önön…

Rónai Egon: …azt megköszönöm…

Kassai Dániel: Odamennék és felborítanám…

Rónai Egon: Gyakorlatilag akkor az történt, hogy felborította Hadházy Ákost?

Kassai Dániel: Igen

 

Hír TV Egyenesen 15:28-tól:

Csárdi Antal: Megnéztük a videót, jól láthatóan nem történt fizikai tettlegesség, nem volt kettejük között fizikai kontaktus

Kálmán Olga: Van videó is?

Csárdi Antal: Van. És másrészt pedig…

Kálmán Olga: Hadházy Ákos magától borult el?

Csárdi Antal: Hintázott a széken. Tényleg ez volt…

A két beszélgetésből egyébként új információként megtudhattuk azt is, hogy Kassai szerint lehallgatják az LMP-t, így készülhetett a kiszivárgott hangfelvétel (aminek készítésével egyébként őt vádolják és ezért is rúgták ki a pártból), valamint ahogy azt Csárdi elkottyintotta, az incidensről videó is létezik, amelyet ő látott.