Varju-videó: „a rendőrségnek azonnal meg kell indítania a nyomozást”

Nagy András 2019. január 6. 06:21 2019. jan. 6. 06:21

A kiszivárgott videó láttán a rendőrségnek haladéktalanul meg kell indítania a nyomozást hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt – nyilatkozta a szombaton nyilvánosságra került belső MTVA-s felvételről Schiffer András. A jelenleg jogászként dolgozó volt országgyűlési képviselő szerint ugyanakkor ez a videó csak megerősíti, azt amit már a korábbi felvételeken is lejött: MTVA-ban a biztonsági őrök „elszabadult hajóágyúként viselkedtek”.

Miközben a kormánypárti médiában még a napokban is javában mantrázták, hogy az ellenzéki képviselők léptek fel erőszakosan decemberben az MTVA-székházban, egy belülről kiszivárgott kamerafelvételen tisztán látható, ahogy a köztévé épületében lévő biztonságiak lényegében összeverik Varju László DK-s országgyűlési képviselőt.

A szűk 3 perces felvételen látható erőszakkal kapcsolatban minden józanul gondolkodó állampolgárban felmerül a bűncselekmény elkövetésének gyanúja, de mi azért felhívtuk a jogász Schiffer Andrást, volt országgyűlési képviselőt, hogy értékelje röviden a nyilvánosságra került videót, amit egyébként a közmédia egyik operatőre készített, de az MTVA eddig titokban tartott.

Schiffer András szerint a videó láttán a rendőrségnek haladéktalanul meg kell indítania a nyomozást hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt.

A jogász a Hírklikknek hozzátette: amennyiben a Varju László ellen fellépők a közmédiával szerződött vagyonőrök voltak, akkor a törvényességi felügyeleti eljárást is meg kell indítani az őrzést ellátó cég ellen. Mint mondta, a nyomozás során ezt is tisztázni kell, mint ahogy azt is, hogy a biztonsági őri intézkedésnek volt-e bármiféle jogalapja.

Ha volt, akkor az nyilván kizárja a bűncselekmény elkövetését, ugyanakkor „a felvételek alapján nem tűnik indokoltnak a képviselővel szemben alkalmazott erőszak, Varju László ugyanis semmilyen bűncselekményt, szabálysértést nem valósított meg” – jelentette ki.

Mint volt képviselő, politikailag Schiffer egyébként nem várható különösebb kommunikációs fordulat a Fidesz részéről a felvétel kiszivárgása után sem. Mint mondta, a Hadházy Ákosékkal szemben alkalmazott erőszak már korábban napvilágot látott, ez a videó tehát alapjaiban nem írja át a történetet szerinte, viszont  megerősíti, hogy az MTVA-ban ezek a biztonsági őrök „elszabadult hajóágyúként viselkedtek”.