Vásárra vitték a bőrünket

Németh Péter 2023. november 4. 14:30 2023. nov. 4. 14:30

Most látjuk csak igazán, hogy mennyire kiszámított terv volt Orbán Viktoré, amikor úgy döntött: legyen egy napon az EP, és az önkormányzati választás. És ezt a tervét akkor is csont nélkül keresztülvitte, ha egyértelműen törvényellenes javaslatot fogadtatott el a saját kétharmadával. 

Tudjuk, ezt a kétharmadot csak egyetlen dolog érdekli: megfelelni a Főnöknek, nehogy kilógjon a sorból, mert akkor kegyvesztett lesz. Ezt már sokszor megállapítottuk: ott kérem fegyelem van, és mielőtt félreértenék: önmagában azt, hogy egy frakcióban fegyelmet tartanak egyáltalán nem kifogásolom, sőt… Ezzel együtt, a naiv ember képzeletében vannak – meglehet: túlzottan romantikus – elképzelések, amelyben a becsület, a tisztesség és a törvénytisztelet is szerepet játszik egy-egy döntésnél, de ez valóban a romantika világába tartozik. A politika az más dolog, más világ, más szabályok szerint játsszák. Így aztán azt is evidensnek kell tekintenünk, ha Orbán azt rendeli el, hogy törvényt módosítunk, de a dolog még úgy is törvénytelen marad, gond nélkül megszavazzák. 

Tudniillik, egészen példátlan módon, a megválasztott polgármesterek, képviselők – az újak – csak fél évvel később léphetnek funkcióba, mert hát az előzőeket öt évre választották. Egészen képtelen helyzet, de persze nem Magyarországon; ebben az országban mindent lehet. Olyannyira lehet, hogy még tiltakozások se nagyon vannak, mindenki simán tudomásul veszi, még csak felháborodott zúgolódások sincsenek, a társadalomban néma fejbólintással rögzítik, hogy megint előállt egy hungarikum. Olyan, amilyen, savanyú és törvénytelen, de a miénk…

De térjünk vissza a kiinduló pontunkhoz. Orbán ugyanis nem pusztán azt számította ki, hogy ez az elképzelése is simán átsiklik mindenkin, és az Alkotmánybíróságot sem fogja zavarni, hogy a hatalom alkotmányellenesen cselekszik – nem is tudom, minek nekünk Alkotmánybíróság, de ez megint egy más tészta –, hanem azzal is jól kalkulált a miniszterelnök, hogy a terv az ellenzéket fogja megzavarni. És most nem arról beszélek, amit sokszor megénekeltünk, vagyis, hogy nehéz lesz összehangolni a két kampányt, az önkormányzati választásét az EP-vel. Arról beszélek, amiről eleddig nem esett szó, hogy igen, higgyék el így van, azt is jól mérlegelte Orbán, hogy a 2022-es súlyos választási vereség szétzilálja az ellenzéket. 

Ha azt mondják önök erre, hogy az lehetetlen, akkor én azt válaszolom erre: megvannak hozzá a módszerei, és az emberei is. A legtöbb pártban. Máskülönben lehetetlen lenne, hogy ezek a pártok ne ismerjék fel saját érdekeiket. Nem akarom az olvasót összeesküvés-elméletekkel traktálni, de minimális gondolkodás, fejszámolás után is rá lehet jönni, hogy egy hatalmas egységes tömbbel szemben csak egy másik egységes tömb képes felvenni a versenyt. Még akkor is jelentős a hátrány, elsősorban a propagandára, a kampányra fordítható források tekintetében, de úgy volna esély. Az EP- választásnál például kiegyensúlyozott a szisztéma, nem játszanak azok a versenyelőnyök, amelyeket ügyes törvényeivel a Fidesz kijátszott magának. A matematika még nem pártfüggő – bár ki tudja –, tehát, ismétlem, könnyen kiszámítható, hogy csak az egységnek van esélye a másikkal szemben.

Természetesen a hátralévő hét-nyolc hónapban sok minden megfordulhat, még arra is rájöhetnek az ellenzéki vezetők, hogy csak a közös gondolkodás, cselekvés ad reményt, de az a kár, amit eddig a választónak okoztak, már maradandó sérülésekkel járt. Az emberek hite erősen megcsappant, no nem a közös indulás preferálásában, hanem a szereplőkben.  

Orbán tehát tudta, és ezt meggyőződéssel állítom, hogy az a csapda, amit állított, megkerülhetetlen lesz az ellenzék számára. Bele fog sétálni, ahogy fentebb említettem: némi rásegítéssel, és ha még a két kampány összehangolását meg is tudná oldani, az egymás lökdösését, lejáratását nem. És ez az attitűd lesz a legnagyobb társa, segítője a Fidesznek; a túloldalon lévő pártok elvégzik helyette a munkát, tisztára takarítják előtte a terepet. 

Bosszantó leírni: Orbán Viktor megint túlgondolt mindenkit, pusztán azért, mert ismeri ezeknek a szereplőknek a hozzáállását. Bosszantó, de egyben szomorú is. Mert hiába van nagyon sok elégedetlen ember Magyarországon, hiába vált a többség számára a megélhetés szinte lehetetlen feladattá, hiába látják, hogy a kormányzati beszéd hazug és becsapja őket, mégis a hatalom mellett szavaznak, mert hátha megússzák valahogy a hétköznapokat, mert ki tudja, mi jön akkor, ha nem jó helyre adják a voksukat. És itt van a legnagyobb baj: bármennyire is tudja szinte mindenki, hogy a Fidesz zsákutcába vitte az életüket, de vajon mit hoz a holnap, ha már nem ők lesznek? Ettől a társulattól várhatja a védelmet, a biztonságos jövőt?

Ez most itt egy kérdés, de álságos lenne, ha a bizonytalanságot olvasnák ki belőle. A fentiek alapján elég egyértelmű a válasz. Orbán, és erről szól ez az írás, a bőrünket vitte vásárra, és jó olcsón el is adta – saját magának. Mi meg, a többség, megint ott állunk kiszolgáltatva – neki. Mert mi még számolni is elfelejtettünk.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom