Versenyt futnak az idővel

HírKlikk 2021. június 11. 19:55 2021. jún. 11. 19:55

Az Európai Unió Bizottsága már szeptemberben vagy októberben elindíthatja az első vizsgálatait a jogállamisági mechanizmus alapján – közölte Johannes Hahn költségvetési biztos. Ez a Reuters szerint mindenekelőtt Magyarországra és Lengyelországra nézve jelent csapást: mindkét ország ellen kötelezettségszegési eljárások vannak folyamatban az uniós jogállamisági normák megsértése miatt, és mindkettő a mechanizmus jóval későbbi beindítását reméli.

Az Európai Parlament hosszabb ideje nyomást gyakorol a bizottságra a január 1.-je óta hatályban lévő mechanizmus elindítása érdekében, de a bizottság előbb ki akarta dolgozni az alkalmazás irányelveit, ám a halogatás arra indította a parlamentet, hogy csütörtökön úgy döntsön: az Európai Bíróság elé idézi a bizottságot mulasztás miatt, ha legkésőbb ősszel nem cselekszik – idézi a tudósítást a Yahoo. Hahn újságíróknak azt mondta: „Az irányvonalat valamikor ősszel, szeptemberben, vagy október elején elfogadjuk, és nem zárom ki, hogy ugyancsak ősszel elküldjük az első leveleket az érintett kormányoknak”. Hozzátette: több potenciális érintett szerepel a listán, de nem nevezett meg országokat, azzal, hogy a lista még nem végleges. 

Az új eszköz elfogadását erősen ellenezte az Európa-szkeptikus, nacionalista magyar és lengyel kormány, és „végül csak azért engedett, mert megfenyegették, hogy különben kizárják mindkét országot az újjáépítési alapból” – írta a hírügynökség. A beindítás további halasztása céljából a két ország az Európai Bírósághoz fordult márciusban, a lehető legutolsó pillanatban, és arra számított, hogy a bírósági eljárás eltart két évig. Ez pedig a mechanizmus befagyasztását jelenthette volna, mivel a bizottság eredetileg azon az állásponton volt, hogy a végrehajtási irányelvek kidolgozásának lezárásával kivárja az ítéletet. Hahn azonban csütörtökön kijelentette: az EU végrehajtó testülete nem akar tovább várni. „Nem tudom megjósolni, mikor hozza meg a bíróság a döntését, A saját utunkat kell járni”. „Ha a munkánk közben megkapjuk a bíróság döntését, és erősen bízom benne, hogy az alátámaszt majd bennünket, szükség esetén tudunk majd reagálni, de természetesen meg kell tennünk, amit tenni kell” – tette hozzá. 

A Reuters rámutatott: ha az októberben megkezdett eljárás akár kilenc hónap alatt eljut az ítéletig, az még mindig azt jelentené, hogy 2022 közepén lesz ítélet, jóval azután, hogy Magyarországon parlamenti választások lesznek, amit Orbán Viktor meg akar nyerni úgy, hogy közben ne kelljen az uniós pénzekkel való visszaélések miatti vádakkal hadakoznia a kampányban.

Forrás: Hírklikk