Vigyázat, csalnak!

Kardos Ernő 2019. szeptember 8. 10:02 2019. szept. 8. 10:02

Közvélemény kutatásnak álcázott akció során az ellenzék esélyes jelöltjeit igyekeznek lejáratni, megtévesztő kérdésekkel. A látszat az, hogy a Fidesz propaganda-gépezete irányítja a lejárató kampányt, hogy erről pontos képet adhassunk, arra kérjük az olvasókat: jelezzék, hol fordul elő ilyen akció, s kik lehetnek a szervezői.

Folytatódik a telefonos lejárató kampány az országban! A közösségi médiában legutóbb Wittinghoff Tamás Budaörs polgármestere jelezte az újabb akciót. A polgármesternek az egyik ismerőse írta, hogy ellene is bevetették a lejárató kampányt.

Állítólagos közvélemény-kutatók telefonon keresik folyamatosan a választókat, köztük a polgármester több ismerősét is. Miután néhány perc alatt válaszoltak, akkor jöttek a manipulatív kérdések. Ez esetben a „kérdezőbiztos” azt tudakolta, hogy ha a választó tudná, hogy Wittinghoff Tamás közel áll Gyurcsány Ferenchez, illetve ha sejtené, hogy miniszteri ambíciói miatt dobni akarta Budaörsöt, akkor is rá szavazna-e?

Ezen kívül azt firtatta az önmagát közvélemény-kutatónak álcázó telefonáló, hogy tudja-e, hogy Wittonghoff miatt van dugó a budaörsi utcákon? S végül pedig: a választó akkor is a jelenlegi polgármesterre szavazna-e, ha tudná, hogy Czuczor Gergely a budaörsi Fidesz elnöke megválasztása esetén kormányzati kapcsolatai révén minden, a várost érintő negatív döntést vissza tudna vonatni?!

Wittinghoff hívei persze nagy felháborodással fogadták, és visszautasították ezt a manipulációt. Valószínű azonban, ezt a módszert nem csak Budaörsön vetik be a Fidesz-jelölt győzelme érdekében. A világhálón az egyik budaörsi választó jelezte, hogy a telefonálás elején elkérték tőle lakóhelyének irányítószámát, s csak azt követően töltötték le a számára előírt kérdőívet.  Vagyis a közvélemény-kutatásnak álcázott akció során valamennyi esélyes jelölt lejáratását szolgáló konkrét kérdéseket fogalmazhat meg a Fidesz propaganda gépezete, amit az irányítószám alapján azonosítanak.

A Facebook hozzászólói kiderítették, hogy van, akit már harmadszorra zaklattak, s hiába kérte, hogy számát töröljék az adatbázisból. A hozzászóló igyekezett megkeresni a közvéleménykutató nevét, de mint kiderült, a magyar társadalomkutatás a céget nem tartja nyilván. A telefonos szolgáltató azt javasolja, hogy jelentsék fel a zaklatókat, de sokan azt jelezték, hogy ismeretlen telefonszámról jelentkezik a propaganda különítmény tagjai, s még a titkos számokat is hívják!

S miután úgy tűnik, hogy a választók széles körét igyekeznek elérni, és félelmetes apparátussal próbálják a választókat befolyásolni, épp ideje lenne már megszervezni a társadalom önvédő mechanizmusát!