VIP-börtönben sínylődik a Fidesz politikusa

HírKlikk 2020. január 16. 07:28 2020. jan. 16. 07:28

Titokban vonult be szombaton a kecskeméti börtönbe Mengyi Roland, volt fideszes parlamenti képviselő, akit szeptember végén ítéltek jogerősen négy éves börtönbüntetésre költségvetési csalás kísérlete és más bűncselekmények miatt – tudta meg a Blikk.

A lap úgy tudja, a politikus Kecskeméten, Magyarország legjobb, európai színvonalú börtönében van, amiről azt mondják, szinte egy szanatórium.

– Egyágyas, jól felszerelt szobák vannak. A fürdőszoba ugyan közös, de van például közös konyha, ahol főzhettünk, a hozzávalókat pedig a börtön boltjában vásárolhattuk meg – mondta egy volt rab a lapnak. A rabok többsége reggel kisbusszal jár dolgozni. Többnyire reggel 6-tól délután 2-ig tart a műszak. A munka végén választható menü várja őket a börtönkantinban.

Szabadidejüket tévézéssel, számítógépezéssel, kártyázással, pingpongozással, vagy a könyvtárban tölthetik el. Van biliárdasztal, konditerem, sakk- és angol szakkör és még kertészkedni is lehet. Nyáron az intézmény füves sportpályáján egy-két órát napozhatnak, és közben egy kerti csapnál hűthetik le magukat.

– Az első év után hétvégenként hazajárhatnak, az utolsó egy esztendőt pedig jó eséllyel otthon tölthetik, nyomkövetővel. Ha jól viselkedik, két év nyolc hónap után szabadul – ehhez Mengyi Rolandnak szerényen kell közlekednie, itt nem számít, hogy ki voltál, nagyobb embert is láttak már ezek a falak – mondta a korábbi elítélt.

A kecskeméti börtönt a politikához több szállal kötődő olajszőkítő bűnözők leültetésére hozták létre egy volt orosz laktanyából. Később itt raboskodott Stadler József is, akivel kapcsolatban a börtönlakók tudni vélik, hogy csapot szereltetett a börtönszobájába. Zuschlag János volt szocialista képviselő is itt töltötte csalás miatti hatéves büntetését.

Forrás: Blikk