Visszaélt Morvai Krisztina a mentelmi jogával?

Jádi Olivér 2016. szeptember 9. 13:39 2016. szept. 9. 13:39

Budaházy Györgyöt 13 év fegyházra ítélték, többek között terrorcselekmény elkövetése miatt. Ahogyan arról mi is írtunk, elég nagy balhé lett a tárgyalóteremben is az ítélet kihirdetésekor, ezért a hallgatóságot kitessékelték. Kivéve Morvai Krisztina európai parlamenti képviselőt, aki a mentelmi jogára hivatkozva bennmaradt. Azonban biztos, hogy ezt megtehette volna?

Önmagában elég vicces, hogy egy jobbikos tisztségviselő hivatkozik a mentelmi jogára, hiszen a párt éveken keresztül kampányolt a mentelmi jog eltörlése mellett, sőt, diszkriminatívnak is tartották a többi állampolgárhoz képest, hogy a képviselőknek mentelmi joguk van.

Ennek kapcsán fontos elmondani, hogy a képviselőknek nem, mint személyeknek van mentelmi joguk. Az nem egy személyhez kapcsolódó privilégium, nem egy furcsa 21. századi nemesi kiváltság. A mentelmi jog a pozíciójukat védi, vagyis, hogy a képviselő megjelenhessen az üléseken és végezhesse a dolgát, mint képviselő. Ezekben az esetekben illeti meg a mentelmi jog, hogy ne lehessen például megakadályozni az ellenzéki képviselőket, hogy a parlamentbe jussanak.

Morvai Krisztina a konkrét esetben pedig nem is élhetett volna mentelmi jogával, állítja Lattmann Tamás nemzetközi jogász, hiszen ilyen esetekben azok a megállapodások, amelyek számára a mentelmi jogot biztosítják, nem irányadóak. Amennyiben pedig belegondolunk, amit fentebb írtunk arról, hogy ez a pozíciót és nem a személyt védi, akkor érhető, hogy miért.

Ez azonban nem az első eset, amikor Morvai Krisztina a mentelmi jogát próbálja kihasználni. Még 2010-ben próbálta meg a 7000 forintos helyszíni bírságot megúszni azzal, hogy a mentelmi jogára hivatkozik. Szerencsére a közterület felügyelők résen voltak és nem fogadták el ezt az alaptalan érvelést.

Valaki elhiszi még ezek után, hogy tényleg baja van a jobbiknak a mentelmi joggal?