Vizsgálják az FKF – Mészáros szerződés felbonthatóságát is

Csanádi Dávid 2019. december 6. 07:56 2019. dec. 6. 07:56

Feltárják a másfélmilliárdos pernyeszállítási szerződés körülményeit. Alapos vizsgálat szükséges az ügyben, hogy Budapestet ne érhesse kár az önkényesen megkötött szerződés miatt.

Nagy vihart kavart a hír, hogy a Karácsony Gergely – akkor még csak megválasztott – főpolgármester által hirdetett szerződéskötési moratórium ellenére, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) két évre szóló, 1,5 milliárdos szerződést kötött a pernye elszállítására Mészáros Lőrinc egyik cégével, az új közgyűlés alakuló ülése előtt.

Tüttő Kata főpolgármester-helyettes a Hírklikknek elmondta, hogy a városvezetés nem akar kárt okozni a budapestieknek, ezért a megfelelő körültekintéssel jár el. Belső ellenőrzés indult, amelynek során vizsgálják a Mészáros-féle FKF-es szerződést és annak felbonthatóságát. A vizsgálat kitér arra is, hogy a szerződésben foglaltakat más cég el tudja-e végezni – esetleg akár olcsóbban is.

Mint ismeretes, az FKF-nél más okból már történt személyi változás: a hétfői nem túl erőteljes, ám mégis kaotikus állapotokat előidéző havazást követően, Karácsony Gergely felmentette a cég vezérigazgatóját.