Zelenszkij elutasítja Oroszország túl rövid tűzszüneti ajánlatát
Volodimir Zelenszkij a háromnapos, május 8. és 10. között esedékes tűzszünet helyett 30 napos fegyverszünetet vezetne be. Az ukrán elnök szerint három nap alatt nincs lehetősége megállapodni a két félnek.
Az ukrán elnök újságíróknak nyilatkozva kijelentette, hogy „nem akar szórakozni a Putyin által javasolt rövid tűzszünettel”. Szerinte a 30 napos tűzszünetről szóló modell a legoptimálisabb, mivel néhány nap alatt lehetetlen bármiről is megállapodni – írja az Unian ukrán hírügynökség, vette észre az Index.
„A feltétel nélküli tűzszünet az amerikaiak által javasolt modell. Igen, próbáljuk meg 30 napig. Miért 30 napos tűzszünet? Mert három, öt, hét nap alatt lehetetlen bármiről is megállapodni” – nyilatkozta Volodimir Zelenszkij.
Az államfő úgy véli, azok a vezető politikusok, akik május 9-én Moszkvába utaznak, azok közül „senki sem fog segíteni Putyinnak”.
Hangsúlyozta, hogy Oroszországnak világosan meg kell mutatnia, kész tárgyalni egy valódi tűzszünetről. „Egyszerűen arról van szó, hogy május 7-ig gyilkolnak, aztán két-három napra lepihennek, majd 11-én ismét rakétákkal támadnak minket. Egyszerűen nem látom ebben a javaslatot” – magyarázta.
Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn egyoldalú tűzszünetet hirdetett a második világháború végének 80. évfordulója alkalmából. Az elrendelt háromnapos tűzszünet május 8. és 10. között lép életbe a Kreml közlése szerint. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden bejelentette, hogy Oroszország május 9-ig tartó tűzszüneti javaslata valójában feltételhez kötött: Ukrajna kezdjen közvetlen tárgyalásokat Moszkvával.